A világ egyik legkülönlegesebb furgonja

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.08.06. 15.00

A híres Zeppelin léghajó formáját idézi fel egy szerencsésen megmenekült oldtimer.

Jelenlegi tulajdonosa, Art Himsl 1968-ban vásárolta a fenti képen látható furcsa járművet. Persze az akkor még nem teljesen így nézett ki, végleges formáját ugyanis egy felújítás során nyerte el a ’90-es évek elején. Korabeli információk szerint a járművet 1937-ben készítette el egy San Franciscó-i hajókereskedés tulajdonosa.

A férfi nagy reményeket fűzött a különleges járműhöz, azt remélte, hogy később ilyen lakóautók eladásából élhet majd meg. Számításait azonban keresztbe húzta a II. világháború, ezért ezen álma sohasem vált valóra. A prototípus nem kapott saját márkanevet, mivel az 1942-ben Plymouth lakókocsiként regisztrálták. Ettől függetlenül kész szerencse, hogy fennmaradt az utókornak.

Kiváló közösségi tér áll rendelkezésre a két elülső ülés mögött

A járművet egyszerűen Zeppelin Roadlinerre keresztelték, ami tulajdonképpen nem követel bárminemű magyarázatot. A sajátos, léghajóra emlékeztető formát a hátfalon található kisebb propeller spékeli meg. Felmerül a kérdés, mennyire maradt eredeti a meglehetősen koros jármű. Külsőre biztosan, a műszaki tartalom azonban valamelyest változott. Art Himsl egy barátjával közösen kicserélte a lengéscsillapítókat modernebbre, valamint a régi motor helyére egy 350 lóerős Chevy erőforrást építettek be.

Art Himl, a jármű jelenlegi tulajdonosa a '60-as évek végén fedezte fel a Zeppelin Roadlinert

A renoválás során új sárvédőkkel látták el a Roadlinert, illetve felújították a viharvert állapotban lévő hűtőmaszkot is. A felújítást végül gyönyörű fényezéssel koronázták meg. Végeredményben a jármű gyönyörű és ritkaságszámba menő oldtimerré vált, némi art decós beütéssel.

Kommentek

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

F1: “Első nap az iskolában” – videó

Videós összeállítás Valtteri Bottas első napjáról a Mercedes központjában

F1: Magnussent nem érdekli a renault-s beszólás

A Renault-tól a Haashoz igazolt Kevin Magnussen nem vette magára, hogy az előző csapata főnöke megkérdőjelezte a munkamorálját.

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

F1: Ezért mellőzte Wehrleint a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azért nem Pascal Wehrleint ültette Nico Rosberg helyére, mert nem akarta tönkretenni a fiatal pilóta karrierjét.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.