Díjazták a németek Kiss Norbit

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.06.29. 12.00

Tovább növelte előnyét a Kamion Európa-bajnokságon Kiss Norbert. A magyar Európa-bajnok versenyző emellett különdíjat is kapott.

Szombat reggel Kiss Norbert rajtolhatott a pole pozícióból köszönhetően annak, hogy a pénteki időmérőn jó eredményt produkált. A rajtot simán elhozta az Oxxo-Axxyss Motorsport pilótája, mögötte pedig Lacko és Hahn küzdött a második helyért. A csatából a cseh pilóta jött ki jobban, aki a futam végéig meg tudta tartani második helyét. A magyar versenyző rajt-cél győzelemmel nyitotta meg a jubileumi, 30. Kamion Európa-bajnoki versenyhétvégét a Nürburgringen.

A második futam nagy balesettel indult, amikor Ellen Lohr eltalálta Lacko hátsó kerekét és a levegőbe repült kamionjával. Bár látványos volt az ugratás – és rendesen össze is tört a német versenyzőnő kamionja -, szerencsére saját lábán szállt ki a járműből. Kiss Norbertet nem érintette a karambol és az ötödik helyre hozta be az 1500 lóerős versenygépet.

A magyar istálló Európa-bajnok pilótája vasárnap is pole pozícióból rajtolhatott és rajt-cél győzelmet aratott. A második futam is nagy balesettel indult, de ezúttal sem volt érintett Kiss Norbert kamionja, sőt, az ütközésnek köszönhetően hármat léphetett előre a nyolcadik helyről. Pár kanyar után megelőzte Reinertot is, így feljöhetett a negyedik helyre, Vrescky mögé. Kiss Norbi a futam végéig megőrizte ezt a pozíciót.

Ezen a hétvégén is az Európa-bajnok gyűjtötte a legtöbb pontot a mezőnyből, ezzel tovább növelte előnyét a tabella élén. A jubileumi , 30. nürburgringi kamionverseny különdíját is a magyar pilóta kapta, ezért 2015-ben ő lett Németországban az “International Truck Master”.

Kommentek

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Női szupergonosz a Nissan elektromos nagykövete

Az Öngyilkos osztag című képregény-feldolgozás egyik főgonoszát játszó Margot Robbie ausztrál színésznőt választotta a Nissan elektromos mobilitási nagykövetéül.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.