Egész hétvégés kamionfesztivál a Hungaroringen

Európa-bajnoki futam hazánkban

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.05.08. 12.00

Szeptemberben versenykamionok dübörögnek majd a Hungaroringen. Már azt is lehet tudni, mi lesz a körítés.

25 év után újra száguldanak a majd hazánkban a versenykamionok szeptember 5-én és 6-án. Ebből az alkalomból egy egész hétvégés kamionos fesztivállal várják a látogatókat. Mivel a magyarországi futam névadó szponzora a holland-angol tulajdonú üzemanyag-forgalmazó cég lett, ennek megfelelően a rendezvény Shell Hungary Truck Fest címen fut majd.

Az esemény első napján, szombaton este Ákos lép fel, a koncert a hétvégi jeggyel rendelkezők számára ingyenes lesz. A jegyek elővételben kedvezményes áron lesznek megvásárolhatók, így a napi 4900 forinttól, míg a hétvégi 6900 forinttól, a családi jegy pedig 9900 forinttól lesz elérhető az érdeklődők számára. Az egyéb szórakozási lehetőségek esetében pedig a házigazda fogja biztosítani, hogy mind a pályán, mind azon kívül pörgősek legyenek az események.

A kategória legmagasabban jegyzett versenye a motorsportok igazán extrém és látványos fajtája, amelyben 1000-1500 lóerős kamionok vívnak kemény csatát a győzelemért. A kiváló teljesítményű versenygépek sebessége, hangja és látványa minden alkalommal elbűvöli a közönség minden korosztályát és várhatóan nagy sikert fog aratni a magyar közönség köreiben, a sorozat legutóbbi látogatása után majdnem negyed évszázaddal. Az érdeklődést csak tetézi, hogy idén az Európa-bajnok Kiss Norbi címvédőként lesz ott a mezőnyben.

Kommentek

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Két furgon nyolc parkolóhelyet foglalt

Győrben két elkanászodott furgon rabolt rá rendesen a rendelkezésre álló parkolóhelyekre.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.