Pitypangból gyártanák a tehergumikat

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.04.07. 13.30

Tehergumi pitypangból? Ez nem vicc! Néhány év múlva akár még mi is exportálhatjuk majd a gazt a németeknek.

Bár az április eleji időjárás korántsem volt tavaszinak mondható, a pitypang minderre fittyet hányt és már bontogatja jellegzetes, sárga virágát, melyből később gyermekkorunk kedvenc játékszere, az elfújható fehér korona fejlődik ki. A gyomnövényként számon tartott – idehaza kifejezetten elterjedtnek számító – gyermekláncfű azonban nem csak arra jó, hogy a gyerekek elszórakozzanak vele. Minderre a Continental, valamint az aacheni székhelyű Fraunhofer Biológiai és Ökológiai Intézet (IME) munkatársai jöttek rá néhány évvel ezelőtt.

A gumiabroncs-gyártó és a kutatóintézet komoly kísérletezésbe kezdett a pitypang nedvének felhasználásával kapcsolatban. A kaucsukfákból nyert alapanyaggal szemben a gyermekláncfű nedvének felhasználása ígéretes lehetőségeket rejt magában a németek szerint. A Continental a tavalyi hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon mutatta be az első, pitypang nedvéből készült tesztabroncsot, melyt a Taraxacum néven ismerhetett meg a nagyközönség.

A pitypangból készülő abroncsok előnye, hogy a növény termesztése kevésbé függ az időjárástól, mint a kaucsuk előállításához használt kaucsukfáé. Emellett mezőgazdasági szempontból annyira alacsony igényekkel rendelkezik, hogy termesztése új hasznosítási lehetőséget jelent a megműveletlen földterületek számára. Bár az Európai Unióban kevés ilyen terület van, látva azt, hogy hazánkban milyen szép számban nő a pitypang, még az is lehet, idővel ez lesz Magyarország második számú exportnövénye, szigorúan a búza után.

A fejlesztés következő lépéseként a gumiabroncs-gyártó tartós teszteknek veti alá a pitypangból készülő abroncsokat annak érdekében, hogy világossá váljon a Continental számára, hogy a mindennapos üzemeltetés során mennyiben viselkednek másképp a környezetbarát gumiabroncsok. A német gyártó egyébiránt nem csak a teherabroncsok, hanem személyabroncsok esetében is próbálkozik a pitypang nedvének felhasználásával. Idővel pedig a bicikligumikra, valamint más egyéb szegmensben forgalmazott gumiabroncsokra is kiterjesztik a kísérleteket.

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.