Automatizált kamion Hollandiából

DAF-TNO kísérlet

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.04.04. 12.00

Csodaszámba menő dolog valósult meg nemrég Hollandiában. Két kamion követte egymást egyenletes tempó mellett. Az egyik automata vezérlésű volt, mégsem sérült meg senki.

A holland DAF és a Holland Alkalmazott Tudományok Kutatóintézete (TNO) nemrég bemutatta közös projektjének gyümölcsét, melynek célja a kamionok automata vezérlésének megvalósítása. A szakemberek a projekt keretében arra keresték a választ, hogy megoldható-e, hogy egy teherautó automata vezérléssel, emberi beavatkozás nélkül kövesse a másikat. Az EcoTwin névre keresztelt kezdeményezés sikeresnek bizonyult, azonban korai még arról beszélni, hogy a fejlesztés szériagyártásba kerülne.

A kísérletek során két DAF XF nyergesvontatót használtak fel oly módon, hogy az előre kijelölt útvonalon az elöl haladó teherautó emberi irányítással közlekedett, míg a másik jármű kizárólag az automatizált technológia segítségével követte azt. A második nyergesvontató a kamerák képeinek felhasználásával, a távolságtartó rendszerrel képes volt az egyenletes tempóra. A teherautó a vezeték nélküli internet igénybevételével érkező információkkal automatikusan adott gázt, fékezett, vagy kormányzott.

A kísérlet olyannyira jól sikerült, hogy a jövőben a DAF mérnökei azon fognak dolgozni, hogy közúton, biztonságos módon is összekapcsolhatók legyenek a kamionok. Persze nincsenek ezzel egyedül: korábban a Vezess.hu beszámolt arról is, hogy a Scania mérnökei is dolgoznak ehhez hasonló megoldásokon, sőt  a Daimler és a Kamaz teljesen automata vezérlésű nyergesvontatókat kíván kifejleszteni. Ezen járművek jövője azonban még meglehetősen bizonytalan, nem csoda, hogy a gyártók többsége egyelőre 2020-at emlegeti a sorozatgyártás beindításának lehetséges időpontjaként.

Végére még egy érdekes adalék: a DAF számításai szerint az összekapcsolt, automata vezérlésű teherautók akár 10 százalékkal kevesebb üzemanyagot használhatnak fel egyenként az ember által irányított kamionokhoz képest.

Kommentek

  • robi.87

    Csodás lehet, főleg amikor a gps. bevisz egy olyan útra, ahol megfordulni sem tudsz… akkor mi a csodát tesz ez a szuper-kütyü? Mert pályán lehet, hogy tudja követni az anyagépet, de szűk le/felrakókon értelmét veszti. (szerintem)

  • Kempelen

    Nyilván tudja ezt a GPS adatbázis. Nem nagy kaland az útparamétereknél ezt bekalkuláltatni

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.