Tavasszal tanácskozik a buszos szakma

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.29. 12.00

Buszos kiállítással egybekötött konferenciát szerveznek a zsámbéki Driving Camp-ben. Ott lesz a szakma krémje.

Idén ismét megrendezi a Busexpo-t és a XXI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát a NiT Hungary. Április 22-én az ágazatot érintő új kihívások és perspektívák megvitatása mellett a legnagyobb gyártók és forgalmazók is képviseltetik magukat Zsámbékon, a jövőt meghatározó technológiai fejlesztésekkel.

Az esemény rangját az adja meg, hogy évről-évre a legjelentősebb hazai és külföldi cégek hozzák el legfrissebb technológiai újításaikat, amelyeket a helyszínen tesztelhetnek az érdeklődők. A NiT Hungary által szervezett Busexpo ma már a szektor egyik legjelentősebb fórumává nőtte ki magát, ahol a fejlődés zálogának tekinthető szakmai eszmecserékre, vitákra kerül sor.

Idén a vezértéma a helyközi személyszállítás új piaci modelljére való felkészülés lesz a 2016-os piacnyitásból kifolyólag, de napirenden szerepel többek között az intelligens technológiák szerepe a közösségi közlekedés tekintetében, továbbá a turistabuszok fővárosi közlekedési rendszerének egységes koncepciója is.  A rendezvény körüljárja a hazai gépjárművezető-hiány és az utánpótlás kritikus helyzetének kényes témakörét, valamint a német és francia kötelező minimálbér kérdései mellett a nemzetközi autóbuszos személyszállításra vonatkozó ÁFA-regisztrációs kötelezettségre is kitérnek a szakértők.

Az előadók között szerepel Dr. Kerékgyártó János, az NFM Közlekedési Szolgáltatások Főosztály vezetője, Dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára és Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója is. A szektort érintő legfontosabb szakmapolitikai, gazdasági és közlekedésszervezési kérdéseket feszegető konferenciával egy időben, 9 órakor nyitja meg kapuit a kiállítás, amelyre a belépés ingyenes.

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.