A törökök újra beveszik Budát

Miditender: hazai vs. török

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.03. 15.00

Budapest már olyan régóta próbál új midibuszt venni, hogy már az újságírók is elvesztették a fonalat. Egy biztos: a törökök előtt zöld az út.

Tegnap az egyik legnagyobb hírportál arról számolt be, hogy várhatóan török gyártmányú buszok állnak forgalomba a Budai Várban. Többek között arról is lehetett olvasni, hogy a törökök a Rába-Volvo párost ütötték ki a nyeregből. Ilyen és ehhez hasonló téves információk lepték el a magyar sajtót, ezért itt az ideje rendbe tenni a dolgokat.

Nem egy, hanem három tender volt folyamatban midibuszok forgalomba helyezésére. Bár a lényeg szempontjából mindegy, fontos különválasztani egyiket a másiktól. A BKK korábban nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 25, valamint opcionálisan további 10 dízel midibusz alvállalkozó által történő beszerzésére és üzemeltetésére. Az eljárásban egy érvényes ajánlattevő vett részt, az Orangeways Hungária. Ezzel kapcsolatban az eredményhirdetés megvolt, de még nem történt meg a szerződéskötés. Ha mégis sor kerülne a megállapodásra, akkor hazai gyártmányú S91-es buszok állhatnának forgalomba Budapesten.

Várba várt midik
Tavaly az I. Kerületi Önkormányzattal együttműködésben a BKK sikeres közbeszerzési eljárást folytatott 16 dízel midibusz beszerzésére, melynek nyertese a török Karsan Otomotiv lett Atak típusú midibuszával. Az új buszok a Budai Várban és vonzáskörzetében futnának, részben akár új útvonalakon is. A beszerzéshez szükséges kormánytámogatás megszületett, azonban az üzlet csak az uniós forrást biztosító Támogatási Szerződés megkötésével léphet hatályba. Érdekesség, hogy ebből a modellből lényegében csak néhány prototípus készült eddig, tehát a magyar gyártmányú S91-es mögött nagyobb üzemeltetési tapasztalat van, hiszen azt már közel 7 éve gyártják.

Elektromos buszok
Sikeresen zárult a BKK és az I. Kerületi Önkormányzat másik közös tendere is, amelyet a Siemens-Rampini Budapest Konzorcium nyert. A 7 + 14 darabos elektromos midibuszra vonatkozó vállalkozási szerződést a BKK megkötötte. A szerződések hatályba lépésének és a szállítás megkezdésének feltétele a jelenlegi jogszabályok értelmében, hogy a projektek EU-s forrásból történő támogatását kormányzati döntés erősítse meg. Ám ez még nem született meg, így egyelőre nem tudni, lesz-e ebből valami.

Jelen állás szerint a törökök vannak a legközelebb ahhoz, hogy buszt szállítsanak Budapestre. Furcsa, de így simán megtörténhet, hogy a  Budai Várba fél évszázad után ismét visszatérnek a turbánosok. Jelképesen legalábbis biztosan, és ez nagyon sajnálatos Vitézy-örökség. Nem szabad továbbá megfeledkezni arról sem, hogy a BKV is írt ki nemrég tendert midibuszok beszerzésére. A társaság ugyanakkor saját maga szerelné össze a midibuszokat, szám szerint 10 darabot. Ezen a tenderen viszont még nem történt eredményhirdetés.

Kommentek

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

F1: Nézd meg Hamilton új sisakját!

A mercedeses Lewis Hamilton 2017-ben a szurkolóktól kért sisakfestési terveket, most pedig kihirdette a győztes művet. Ebben versenyez idén a háromszoros világbajnok.

F1: A Red Bull szerint több pénz jár a nagyoknak

A Red Bull sportigazgatója, Dr. Helmut Marko szerint a nagyobb csapatok több pénzt érdemelnek, mert többet is adnak a Forma-1-nek.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.