Vizet köpő kétfejű sárkány

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.02. 12.00

Két fülkéje van mégis egy irányban megy. A kínaiak az alagúttüzekhez ilyen, speciális kialakítású tűzoltóautókat használnak.

Stílusosan akár “kétfejű sárkánynak” is nevezhetjük az a tűzoltóautót, mely nemrég állt forgalomba a kínai Nanjing városában. Az MAN által gyártott TGM 18.340-es összkerék-hajtású alvázat ugyanis két vezetőfülkével látták el. Felmerül persze a kérdés, hogy akkor melyikből kormányozható a jármű? A helyes válasz az, hogy mindkettőből, vagyis egészen pontosan a dupla fülkéből, melyből szükség szerint “átadható” az irányítás a hátsó kabinba. Ezáltal a tűzoltóautó megfordulás nélkül tud haladni, ami különösen fontos például szűk utcákban vagy alagutakban végzett oltásnál, amikor minden másodperc számít.

Ilyen tűzoltóautókat 2010 óta használnak Shanghai-ban és úgy tűnik, hogy a kínaiak továbbra is igényt tartanak ezekre a speciális járművekre. Mindez persze érthető, hiszen a sajátos megoldást képviselő tűzoltóautók elsősorban forgalmas autópályák alagúttüzeinél vethetők be, ahol általában sem idő, sem hely nincs a megfordulásra.

A speciális járművek felépítményeit az osztrák EMPL-gyártja, mely szigetelőanyagokkal és hőálló anyagokkal teszi lehetővé, hogy a tűzoltóautók elviseljék az esetleges hőhatásokat. Érdekesség, hogy a gumiabroncsok védelméről egy speciális hűtőrendszer is gondoskodik, mely a kerékdobba épített fúvókákon keresztül óvja azokat az alagúttüzek során jelentkező hőtől.

A kétfejű sárkány vízágyúja percenként 2000 liter fecskendezésére képes, mely kiváló értéknek számít az ilyen tűzoltóautók esetében. A tűzoltáshoz szükséges eszközök a hagyományos tűzoltó járművekhez hasonlóan pedig a felépítmény oldalán kaptak helyet. A járművek oldalsó redőnyeire speciális díszítés is került, hiszen mégiscsak Kínában szolgálják ezek a járművek a tűzoltókat.

Kommentek

  • mongolica

    Svájcba és más nyugat európai ország alpoknál lévő részein több 10 éve használják.

  • mongolica

    ezeket a duplafűlkés tűzoltó gépkocsikat

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.