Kész az első új budapesti villamos

CAF Urbos 3

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.02.05. 15.00

Teljes hosszában összeállt az első, Budapestre szánt villamos a CAF spanyolországi gyárában. Ősztől már akár utazhatunk is vele.

A frissen elkészült példányt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a BKK szakemberei is megtekintették. Az első jármű várhatóan idén márciusban érkezik Budapestre, további spanyolországi hatósági vizsgálatok után. Ezt követően kezdődnek meg a villamos forgalomba helyezéséhez szükséges tesztek, valamint fék- és futáspróbák az 1-es és a 3-as villamos vonalán. Az első fecskét tavasszal és nyáron további példányok követik majd, az idei évben várhatóan 25 darab rövid (34 méteres) villamos érkezik Budapestre.

A sikeres teszteket követően az első CAF villamosok 2015 őszétől állnak forgalomba a budapesti villamosvonalakon. A rövidebb szerelvények a 3-as vonalára és a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalára kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán járnak majd. Az első vonal, ahol az új járműveket kipróbálhatják az utasok, előreláthatóan a közelmúltban felújított, négy kerületet is érintő 3-as villamos vonala lesz.

Az új villamosok alacsonypadlósak, valamint előnyös műszaki megoldásuk, hogy az utasterükben nincsenek dobogón elhelyezett ülések. A rövid változat egyszerre 200 utast szállíthat 46 ülőhellyel. A hosszabbik típus 345 utas szállítására alkalmas 81 ülőhellyel. A járművek utastere légkondicionált, fűtött, fedélzeti utastájékoztató rendszerük a FUTÁR-ba lesz integrálva és kamerákkal is el lesz látva.

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.