Korábban már írtunk egy páncélozott, Tatra csapatszállító járműről, melyet kifejezetten a honvédelmi erők számára terveztek. Következzen most egy olyan nehéz-kategóriás műhelykocsi, mely szinte mindenre képes, amit a haza megkövetel: emel, vontat és ás is, ha kell.

A Tatra 8×8-as kerékképletű, négytengelyes, páncélozott járműve olyan kiegészítő eszközökkel van ellátva, mely szorult helyzetben a hajánál fogja húzza ki a bajból a frontvonalban vonuló hadosztályokat. A T 815 alapjaira épülő 7Z0R9T-es modell elején hatalmas kotrófej díszeleg, melynek segítségével sima útvonal alakítható ki terepen, a teherautó hátuljára szerelt villa segítségével pedig harckocsik és tankok is vontathatók. Teherbírása persze véges, “csak” 14 tonnáig terjed.

A Tatra a modellre két, 24 tonnás teherbíró képességgel rendelkező csörlőt is szereltek, melyek legfeljebb 100 méterig húzhatók ki. A fülke mögötti részen pedig egy emelődaru kapott helyet, mely legfeljebb 8,4 méteres magasságra nyitható ki, teherbírása pedig 5,2 tonna. Igaz, kisebb magasságnál, egészen pontosan 3,5 méternél akár 12 tonnát is elcipelhet.

A 44 tonnás össztömeggel rendelkező járművet a csehek 598 lóerős (440 kW), Euro 3-as Deutz motorral szerelik, mely 2 720 Nm-es teljesítmény leadására képes 1400-as fordulatszám mellett. Az erőforráshoz 7 fokozatú, Allison 4800 SP típusú automata váltó csatalakozik. A jármű végsebessége közúton 100 kilométer/óra, míg terepen ennél jóval lassúbb haladással lehet számolni. Bár a modell felépítménye egyáltalán nem kicsi, mindössze 4 fő szállítására alkalmas a fülkéje, melyet az utasok biztonsága érdekében erős páncéllal láttak el.

A méregzöld szín mellett számtalan rejtőzködést segítő fényezés választható a Tatrához, de a cseh gyártó attól sem zárkózik el, ha valaki hupikékre akarja festetni a katonai műhelykocsi. Ezen már igazán nem múlik.