Rogyásig rakta a kamiont

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.20. 15.00

Nem, ez nem Oroszországban történt, hanem nálunk Zala-megyében. A tagnak ráadásul jogsija sem volt, de ez csak a kisebbik baj.

Azt gondolná az ember, hogy manapság – lévén, hogy Magyarország EU-tag – már nem vezethet akárki egy 40 tonnás szerelvényt. Aztán persze az is igaz, hogy napjainkban nem olcsó mulatság egy teherjogsi megszerzése. Na, de akkor is, arra aztán tényleg végképp nem számítana senki, ami néhány napja történt Zalában.

A Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai olyan rönkszállító teherautót vettek észre menet közben, mely jól láthatóan rogyásig volt pakolva. A szakemberek értesítették a rendőrséget és a közúti ellenőrzés során egy rakás súlyos szabálytalanságra derült fény.

Egyrészt jármű nem rendelkezett áruszállítási engedéllyel, vagyis feketén fuvarozott, másrészt a sofőrnek jogosítvány sem volt. Ezen felül a teherautó műszaki állapota sem volt megfelelő, ezért a forgalmi engedélyét is érvényteleníteni kellett. A rakományt először egy speciális, erre a célra szánt mérlegen próbálták lemérni, azonban az meghaladta a mérleg méréshatárát. A sikeres mérés végül a közlekedési hatóság mérlegén valósult meg és ekkora derült ki, hogy a jármű a pótkocsival és a rakománnyal együtt több mint 62 tonnát nyomott a megengedett 40 tonna helyett.

Ilyen mértékű túlsúlyt az elmúlt 2 évben nem tapasztaltak a Közlekedési Felügyelőség munkatársai, de az is ritka, hogy egy viszonylag jobb állapotban lévő teherautót tesznek ki ilyen mértékű megterhelésnek. Tovább súlyosbítja az esetet, hogy a helyszínen sem a rakomány eredetét, sem pedig úti célját nem sikerült tisztázni, mivel a sofőrnél nem volt semmilyen okmány, amely ezt igazolta volna. Az ügyben mindkét hatóság eljárást indított és szinte biztosra vehető, hogy komoly bírságot kap a nyakába mind az üzemeltető, mind pedig a teherautó vezetője.

Kommentek

  • zoldfulu2000

    Ismerős az a karikatúra amin egy kutya görkorin begördül a boltba, bagóval a szájában, egyik kezében egy fagyival a másikban meg egy mobilon cseverészik? :)

  • Wimi

    Fölfért.Kerülni kellett volna.
    Mik meg nem történnek?Szinte hihetetlen.

  • Kempelen

    Most mi a baj? A szabályokat nem kell betartani. Adót se kell fizetni.

  • Vorserie

    22 tonna túlterhelésnél mennyivel növekszik a fékút?

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.