Ma már ritkaságszámba megy Barkast látni, holott bő 20 évvel ezelőtt még kifejezetten kommersz járműnek számított. Manapság az utakon már főleg felújított példányokba lehet futni, persze vidéken, egy-egy udvaron azért még látni eredeti, szürke Barkast is. A kétütemű youngtimerek láttán hamar előjönnek az emberben az emlékek, ezért nem csoda, hogy amikor kiraktunk a King of the Road Facebook-oldalára egy fotót, csak úgy záporoztak a hozzászólások. 

A Barkasok közül a kisbuszos változat volt az egyik legelterjedtebb Magyarországon, de létezett belőle dobozos, platós, valamint betegszállító kivitel is. A kisbuszos kialakításnak azonban csak egy része volt csak üvegezett (persze lehetett kérni csak áruszállítós kivitelben is, vagy teljes üvegezéssel is), mivel a hátsó traktusban síkfelületű rakterület állt rendelkezésre, nagyjából úgy, ahogy például sok első generációs Mercedes Vitónál látni idehaza. Ez a verzió öt ember szállítására volt alkalmas. A jármű az elől ülőknek a kor elvárásainak megfelelő komfortot nyújtott, de még hátul is ki lehetett bírni egy hosszabb utat annak ellenére, hogy az üléspadra nem szereltek fejtámlát.

Kis Barkas-történelem

A Barkas legismertebb típusa a B1000-es kisbusz 1962-ben, a lipcsei vásáron mutatkozott be először. A modellekbe egészen 1989-ig kétütemű Wartburg motort építettek, majd 1989-től 1991-ig, a cég megszűnéséig, 1.3-as VW-motorral szerelték a járműveket. (Utóbbiak a B1000/1 jelzést kapták). Összesen 175 740 darab B1000-es és 1 961 darab B1000/1-es készült a gyár 30 éves működése alatt. Még Egyiptomba is eljutottak a mikrobuszként, zárt áruszállítóként és kétüléses kisteherautó változatban gyártott járművek. Magyarországon több nagyvállalat, mint például a Magyar Posta is használt nagyon sok Barkast, egészen az 1990-es évek elejéig a legelterjedtebb postai szállítóautó volt. Magyarországon kívül sokfelé hódított ez a típus, például Hollandiában lelkes vállalkozók egy rádió-Barkast építettek, mely sokszor feltűnt a Sziget fesztiválon is.

Olvasóink visszaemlékezései szerint a Barkas sajátosságai közé tartozott, hogy nem nagyon volt ütközőzónája, így egy esetleges balesetnél számolni kellett a lábak amputációval. Jó, mi? Ha olyanja volt, akkor pedig egyszerűen az utas lábára köpte a forró vizet a kiegyenlítő tartályból, de ennek ellenére szerethető járműként emlékeznek vissza rá azok, akik dolgoztak vele. Sőt, egyesek szerint akkoriban ez volt az egyik legjobb jármű Közép-Európában.

Jól áll neki a kék, bár idehaza a legtöbb Barkas szürke színben "virított"

A Barkas egyik előnye volt a nagy teherbírás, valamint a biztos úttartás, hiszen egy élesebb kanyarban sem sodródott le az aszfaltról. Mindamellett hosszabb utakra, így akár külföldre is el lehetett vele menni, ennek köszönhetően sokan nemzetközi fuvarban is közlekedtek ilyen kelet-német csodagépekkel. Bár alapvetően nem a fogyasztásáról volt híres, azért az egykori Karl-Marx-Stadtban készülő Barkasból ki lehetett hozni a 13 l/100 km-es fogyasztást, de csak autóúton persze. A városi ennél valamivel magasabb volt.

Mögötte közlekedni ugyanakkor nem volt túlságosan kifizetődő, ugyanis mérhetetlenül büdös volt. Egy dolog viszont biztos, a Barkasokat nem lehet egyszerűen elfelejteni, sőt, kitörölhetetlen részeivé váltak a magyar népemlékezetnek.