Szerencsésen célba értek a magyarok

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.12. 12.00

Rövid, ámde pörgős szakasszal zárult az Afrika Eco Race. Minden nehézség ellenére a magyar kamionos egység is beért Dakarba.

Akárcsak az előző hat évben, idén is rövid, 24 kilométeres óceánparti száguldással zárult az Africa Eco Race. A 12 kőkemény szelektív szakaszból álló verseny Dakar mellett, a Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar nemzeti lobogót is.
Mint ismeretes, az összecsapás végeredménye a szombati, utolsó mauritániai szakasszal eldőlt. Miután az Opel Dakar Team egysége korán, már az első szelektív szakasz elején elbúcsúzott, a verseny hátralevő részében az Afrikában már hatodszor startoló Qualisport képviselte a magyar színeket. Bár Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő korábban a dobogó összes fokát megjárta már a viadalon, az idei verseny kevés jót tartogatott a kalocsai egység számára.
Kovácsék ugyan megnyerték az első szelektív szakaszt, a folytatásban azonban szinte minden rossz megtörtént velük, ami csak megtörténhetett. A marokkói szakaszokon defektek sorozata hátráltatta a triót, de volt még váltócsere, motorprobléma, valamint a futómű hátsó részének súlyos sérülése is. Utóbbi miatt az utolsó szakaszokra már csak teszt-jelleggel merészkedtek ki, így – súlyos, 40 órányi időbüntetéssel – a kilenc indulóval elrajtolt kamionos kategória hatodik helyére csúsztak vissza.
 
Megfogadtuk az indulás előtt, hogy történjék bármi, ezúttal is elhozzuk hazánk lobogóját ide, így ez legalább ad némi elégedettséget. Egy ideig fogunk töprengeni azon, hogy a nyitószakasz megnyerése után miért alakult ennyire balszerencsésen számunkra ez a mostani verseny” – jegyezte meg Kovács Miklós pilóta. A Qualisport egységét a DAF szervizkamion fedélzetén utazó Várda Ferenc, Kovács Tibor és Rendvai László hármas, valamint Mészáros Sándor csapatmenedzser is segítette a 2015-ös Africa Eco Race-en.

A kamionosok közötti versenyt a Kamaz gyári színeiben versenyző Sibalov nyerte meg, mögötte pedig csapattársa, Szergej Kuprijanov ért célba. A harmadik helyet pedig a cseh Tomecek szerezte meg. A motorosoknál a KTM-es Pal Anders Ullevalseter, az autósoknál pedig Jean Antoine Sabatier diadalmaskodott.

Kommentek

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.