Szirénázva jön a kenyeres kocsi

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.12.06. 12.00

Bár az Ikarusra mindenki buszgyártóként gondol, időnként azért másba is belevágott. Például tűzoltóautót épített, amit sokan “kenyeres kocsiként” ismertek.

Bár a nagy szocialista vállalatként működő Ikarusra egyértelműen a buszgyártás édes-keserű terhe hárult, időnként lehetőség volt egy-két vadhajtásra is. Főleg, hogy a tűzoltóautók világa nem állt távol egykoron a legendás gyártól, hiszen a ’60-as évek végéig az Ikarus szállította az alumíniumból készülő felépítményeket a Csepel gyártmányú tűzoltóautókhoz és egyéb használatra készülő teherautókhoz.

A két gyár közötti együttműködés sokáig folyamatos volt, ennek köszönhetően készülhetett el a Csepel D344-es alvázra épült Ikarus 526-os tűzoltóautó prototípusa is. A 1964-ben megépített modell formaterve sok tekintetben különlegesnek számított. Egyrészt egyetlen egy buszra sem hasonlított – ez akár sikernek is tekinthető -, másrészt jobb- és bal oldalán harmonika-ajtókat (vagy ráncajtókat) építettek be. A praktikus ajtómegoldással megépített fülkében a sofőr mellett további nyolc fő utazására volt lehetőség, azonban a kényelmet el lehetett felejteni, ugyanis a hátsó traktusban falécekből építették meg az üléspadokat. Ennek ellenére már akkor volt mit a tejbe aprítani az Ikarusnál, hiszen a kabin gyártásához alumíniumot és műgyantát használtak.

A stílusosan pirosra festett prototípusban egy vízhűtéses, négyhengeres, Csepel gyártmányú 414 H jelű dízelmotor dolgozott, mely 95 lóerős (70 kW) teljesítményre volt képes. A jármű ugyan nem volt képes hatalmas száguldásra, de a végsebessége így is elérte a 82 kilométer/órát, ami számba véve a kor hasonló színvonalú tűzoltóautóit, kifejezetten figyelemreméltó teljesítménynek tekinthető. Az Ikarus 526-os egyébként a legmagasabb technológiát képviselte, üzemanyag-felhasználása pedig 12 liter volt száz kilométerre vetítve. Egyik legfontosabb jellemzője volt, hogy hatalmas, kétezer literes víztartállyal rendelkezett.

Az Ikarus 526-osból 8-10 darab készült összesen és a kasztni oldalában alkalmazott bolti redőnyök miatt gyakran kenyeres kocsiként is hívták ezeket a járműveket. Működőképes állapotú darabbal jelenleg a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület rendelkezik, de ha  Önnek tudomása van további üzemképes példányokról, akkor ne tartsa magában!

Kommentek

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.