Egymással versenyzett a két busz a baleset előtt

Összeértek, olyan közel mentek egymáshoz

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.28. 15.00

Kis híján tömeges tragédiát okozott két buszsofőr, amikor a vád szerint bohóckodni kezdtek menet közben. Ők azt állítják, műszaki hiba történt.

Szemtanúk szerint csikorogtak a lemezek, amikor a két busz menet közben összeért: a vád szerint ez a kakaskodás vezetett ahhoz a balesethez, amelyet az egyik, szerencsére szolgálaton kívüli busz elszenvedett Pittsburgh városában, az USA Pennsylvania államában.
Ezt látszanak alátámasztani a műszaki vizsgálatok, az utasok és a fedélzeti kamerák által rögzített jelenetek, valamint a tachográf adatai. A videókból kiderül, hogy a két busz vezetője integetett egymásnak, amint az egyik a másik mellé ért, a buszok oldalfalán karcolások, illetve a másik járműről származó festéknyomok találhatók, a járművek rögzített sebessége pedig 105 km/óra volt egy 90 km/órás zónában.
A két sofőr – a 46 éves Juliann Maier és az 56 éves Thomas Frauens – a szerint mindez nonszensz, nem lépték át a sebességhatárt, járműveik nem érintkeztek egymással, a baleset pedig, amelyben a nő elveszítette uralmát üres járműve felett, és lebucskázott egy töltésen, műszaki hiba miatt következett be.
A meghallgatáson tolókocsiban megjelenő nő ügyvédje szerint a védence ellen felhozott vádakkal a busz üzemben tartója saját magáról próbálja elhárítani a felelősséget. “Ahány sofőrrel beszéltünk, mind ugyanazt mondta: ez a busz egy időzített bomba volt, már régen ki kellett volna vonni a forgalomból a hasonló gyártmányú buszokkal egyetemben.”
Az autópályáról leguruló, egy párhuzamosan futó úttestre zuhanó buszról leszakadt alkatrészek megrongáltak egy másik autót. A vezetőn kívül senki nem szenvedett személyi sérülést.

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.