Életveszélyes őrület hódít a fiatalok körében

Itt az extrém tujázás

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.04. 06.00

Nagysebességű vonatokra kapaszkodnak fel, úgy filmezik egymást és magukat a fiatalok Ausztráliában. Már voltak halálos áldozatok, az őrület mégsem csillapodik.

Régen bevett szokás volt a tujázás, azaz a villamos lökhárítóján való utazás, és bizony a viszonylag szerény sebességek ellenére is előfordultak komoly balesetek. Az új generációk azonban nem tanulnak apáik hibáiból, így a veszélyes időtöltés visszatért – persze 21. századi formában. 

Hogy a modern, gyors villamosokon mekkora kockázatot rejt az alternatív külső utazás, azt jól szemlélteti az alábbi videó, amelyet – ki nem találnátok – Magyarországon vettek fel néhány éve. A főszereplő Misi alighanem megbukott fizikából, különben eszébe sem jutott volna megtenni azt, amit a 38. másodperc táján tesz, ám még így is olcsóbban megúszta az esetet, mint a műfajt új eszetlenségi szintre emelő, ausztrál fiatalok. 
Ők ugyanis nem villamoson, hanem metrószerelvényeken utaznak. Az alábbi, Sydney-ben készült felvételeken jól látszik, hogy viszonylag széles padozat van az ütköző fölött, a hátsó szélvédő alatt pedig kapaszkodók találhatók. Ami nem látszik, az a szerelvény alatti, harmadik sín: bizony aki innen leesik, annak nem a zúzódásoktól kell félnie, hanem attól, hogy agyoncsapja a nagyfeszültségű alsóvezetékben futó áram.

A hatóságok jobbára tehetetlenek a vonatlovasokkal szemben, annak ellenére, hogy már történtek halálos balesetek.

Nézd meg a Vezess.hu a vicces parkolásokról szóló gyűjteményét is! Kattints a képre!

Életveszélyes őrület hódít a fiatalok körében 1

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.