Hát bármi kihozható a Ford Transitból?!

A jelek szerint igen

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.03. 13.00

Az észak-amerikai piacon már bemutatkozott a Ford Transit ottani kivitelének új változata. Öt tuningcég nekiveselkedett, és látványosan átépítette a sokoldalú furgont.

Öt koncepció, egy közös kapcsolódási pont: az észak-amerikai SEMA tuningkiállításra készülve a Ford arra kért öt átépítő műhelyt, hogy képzeljenek el valami vadat az új generációs Ford Transit alapjaira. Megtették.

Vegas Off-Road Experience (VORE) Transit

A nevadai Vegas Off-Road Experience nevéhez méltóan terepjáró kalandmobilt varázsolt a Transitból. Noha az összkerékhajtásról ezúttal le kellett mondaniuk, masszív offroad-kerekeket és abroncsokat szereltek fel, robusztus műanyagbetétekkel vették körbe a karosszériát, a hátsó lámpák keretet, az első lökhárító gallytörő betétet kapott. A tető teljes hosszában végigfutó csomagtartórácson öt-öt keresőreflektor világít előre, illetve hátra. Persze a terepezés egy ilyen autóban csak eszköz, nem cél: ha megérkeztünk a világ végére, az utastérben öt darab LED-es televízió, egy 60 colos (!) monitorfal és további kültéri TV-panelek pótolják az elveszített civilizációt. A fedélzeten játékkonzolok, érintőképernyős táblaszámítógépek, valamint egyedi LED-világítás gondoskodik a hangulatról.

Designed Travel Transit

Felgyűrt ingujj és kitaposott bakancs helyett elegáns gúnyában hív hosszú utazásra a Designed Travel által megálmodott Transit. A hosszú tengelytávú modellre épülő tanulmány utasterében valódi fapadló és négy darab hűthető-fűthető masszázsfotel várja az utasokat, még a fejtámaszokat is motor mozgatja. A sportos megjelenésről áramvonalas kötények gondoskodnak, a harmadik üléssor kanapévá alakítható át, a szórakoztatásról 4K-s, ultranagy felbontású, 50 colos képernyő gondoskodik, és hogy ne szakadjunk el a külvilágtól, a tolatókamera-rendszer körkörös képet ad az autó környezetéről

Formula DRIFT Transit

A Formula DRIFT nem csak megtervezte, de meg is építi, sőt, használni is szeretné vad verseny-Transitját, amely biztonsági és műszaki mentőként teljesítene szolgálatot a versenypályák mentén. A Formula DRIFT nem veszélytelen sportág, 160 km/órával csapatnak keresztben a bődületes erejű versenyautók, a Transit pedig sportfelfüggesztéssel, versenykipufogóval és -szívócsonkkal igyekszik minél gyorsabban a helyszínre érni, ha gáz van. Az utastérben televízió, egyedi hifi és munkaállomás segít múlatni a bevetések közötti időt, hátul pedig még egy garázs is elfért, amelyben a tűzoltó- és mentőfelszerelés mellett egy kétüléses quad, egy Kawasaki Mule is elfér – persze azonos fényezéssel.

Business Class Transit

Igazi limuzin nagy helyigényű vezérigazgatóknak: a michigani Detroit Custom Coach nyújtott tengelytávú, magas tetős Transitja nyolc utasnak biztosít helyet, és olyan extra szolgáltatásokkal segít múlatni az időt, mint a beépített bárpult, a fűthető masszázsszékek, a változó színű hangulatvilágítás, a síkképernyős tévék vagy a fedélzeti wifi. A funkciók beépített iPadekről vezérelhetők, beleértve a motorosan leengedhető oldallépcsőt és az árnyékolókat is. A padló szintén valódi fából készült.

Galpin Auto Sports Transit Skyliner

A Transit Skyliner egy gigantikus multibrand autókereskedés, a kaliforniai Galpin munkája. Ők szintén utazógépként képzelték el a Transitot, okostelefonról vezérelhető forgószékekkel, rejtett mozivászonnal, egyedi, 7.2-es audiorendszerrel, fedélzeti bárral és – hogy ez senki másnak nem jutott eszébe! – egyedi gyártású bőröndkészlettel.

Kommentek

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.