Ettől Van Damme is lemegy hídba

Volvo A30G

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.10.24. 12.00

Olyan dolgokra képes a Volvo csuklós dömpere, amelyektől még Van Damme-nak is leesik az álla.

A Volvo csuklós dömper kínálata közel félévszázados múltra tekint vissza, hiszen az első példányt 1966-ban készítették el. A jelenlegi palettán szereplő G-szériát pedig alig egy évvel ezelőtt mutatták be. A modellkínálatban jelenleg négyféle méretű és kapacitású típus található, köztük a tetszetős orr-résszel ellátott A30G is. A Volvo korábban Jean-Claude Van Damme akcióhőssel reklámozta teherautóit, melynek során egyszer két guruló kamion között terpesztett. Ennek a dömpernek biztosan nincsen szüksége ilyen reklámra.

A hosszúkás orr-rész alatt a Volvo teherautókból már ismert D11L típusú motor található. A 11 literes erőforrás a mintegy 360 lóerős teljesítményt percenkénti 2100-as fordulaton adja le, 2000 newtonméteres maximális forgatónyomaték mellett. A motorháztető teljes egészben, 90 fokos szögben felnyitható, melynek köszönhetően a motor maradéktalanul hozzáférhető. A motor az AdBlue adalékanyaggal, valamint szelektív katalitikus redukcióval (SCR) teljesíti a szükséges Tier 4 környezetvédelmi normákat. Az AdBlue betöltő nyílása a hűtőrács jobb oldalán, míg az üzemanyag-tartály sapkája a bal oldalon kapott helyet.

A háromtengelyes munkagép fülkéje mindössze egyszemélyes, ami rendkívül kényelmes munkavégzést tesz lehetővé. A hagyományos kezelőeszközök mellett telematikai eszközök segítik a sofőr munkáját. Az üzemeltetéshez szükséges adatok például folyamatosan nyomon követhetők egy kimondottan bányadömperekhez kifejlesztett CareTrack nevű rendszerrel. Az On Board Weighing (OBW) fedélzeti raksúlyellenőrző pedig zöld, sárga és piros lámpákkal jelzi a gép telítettségét, emellett a rakomány tömegadatait elektronikusan is eltárolja.

A 28 tonnás össztömeggel rendelkező és 6×6-os hajtásképlettel ellátott svéd bányadömper bámulatos dolgokra képes, amit a következő videó szemléltet a legjobban. A hatalmas A30G számára még a süppedős talaj sem jelent problémát, sőt ha kell, akkor mindössze egy keréken is képes egyensúlyozni.

Kommentek

F1: Ki lesz a Red Bull tartalékosa?

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko elmondta, kit ültetnének a nagycsapat autójába, ha Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen kidőlne valamiért.

Minden autóba nyomkövetőt kell szerelni Kínában

Minden gépjárműbe műholdas nyomkövetőt kell szerelni az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm körzet egyik prefektúrájában a terrorizmus elleni küzdelem keretében.

F1: Világbajnok tanácsadó segíti Bottast

A 2017-re a Mercedeshez szerződött Valtteri Bottas nagyon örül neki, hogy a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen segíti majd őt a háttérből.

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Női szupergonosz a Nissan elektromos nagykövete

Az Öngyilkos osztag című képregény-feldolgozás egyik főgonoszát játszó Margot Robbie ausztrál színésznőt választotta a Nissan elektromos mobilitási nagykövetéül.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.