A második ötéves terv keretében jelentős fellendülést vártak el az Ikarus gyártól, emiatt a mérnököknek a lehető legjobb teljesítményt kellett nyújtaniuk. Ezért 1956-ban előálltak az Ikarus 31-essel, mely egyértelmű sikertörténet lett a hazai autóbuszgyártás számára, hiszen az új modell nagy mértékben hozzájárult az export fellendüléséhez. A 31-esből többek között Kínába, Burmába és Egyiptomba is szállítottak, és a legyártott autóbuszok között szép számmal akadtak jobbkormányos változatok is. A 31-es az Ikarus első saját néven gyártott autóbuszának, a 30-asnak volt az utóda.

Hideg-meleg
Sokcélú, középnagyságú autóbuszt hozott létre az Ikarus-gyár, amikor ezt a közkedvelt autóbuszt megszerkesztette. (…) Gyors, gazdaságos, megbízható és kényelmes. Nehéz útviszonyok mellett, meleg- és hidegövi üzemeltetésben is jól helytáll” – olvasható az Ikarus 15 éves jubileumi prospektusának címlapján. Az Ikarus 31-est különféle karosszéria-kialakításokkal gyártották, ennek megfelelően készült belőle városi, városközi, valamint turista kivitel is. Az elődjéhez képest a 31-es nagyobb utastérrel, valamint megnövelt méretű hátsó ablakokkal készült. A szerkezeti megoldások a felépítménytől függetlenül azonosak voltak, a súly- és a méretelosztások pedig a karosszéria jellege szerint módosultak. A modellt kezdetben szervokormány nélkül gyártották.


Szerethető és megbízható
Az Ikarus 31-esek klasszikus trambusz motorral készültek, vagyis a soros elrendezésű, négyhengeres erőforrás a buszvezetőtől jobbra, az utastérben kapott helyet. A motorsátor mellett ugyanakkor még volt hely egy anyósülésnek is. “A sofőrnek a szervokormány hiányában nem volt könnyű a vezetése, mivel a kormányzás mellett a fék is izomból működött. Az ajtókat ugyanakkor már sűrített levegő működtette. Ettől függetlenül megbízható és szerethető típus volt az Ikarus 31-es. Igen szerettem vele dolgozni!” – jegyezte meg Fábos Ferenc nyugalmazott buszsofőr, aki főként Kaposvár és Marcali környékén közlekedett ezzel a típussal.

A fővárosban nem vált be
Az Ikarus 31-es 1957-től készült sorozatgyártásban. A BKV elődjének, a Fővárosi Autóbuszüzemnek (FAÜ) 1959-ben szállították az első példányokat. A budapesti igényeknek megfelelően a járművekben 24 ülő- és 16 állóhely állt rendelkezésre. Az Ikarus 31-eseket Csepel gyártmányú D413-as erőforrások hajtották, melyek 85 lóerős (62 kW) teljesítményre voltak képesek. Átlagos üzemanyag-felhasználásuk 19 liter volt 100 kilométerre vetítve, legnagyobb sebességük elérte 75 kilométer/órát.

 
A FAÜ-nek összesen 22 darab ilyen autóbusza volt, azonban a városi forgalomban hamar bebizonyosodott, hogy kicsi az utastér befogadóképessége, míg a vidéki járatoknál az anyagok minőségéből eredő hibák jöttek elő, ugyanis a rossz minőségű utak hamar tönkretették a futómű és a rugózás alkatrészeit. A fővárossal ellentétben azonban vidéken szerették ezeket az autóbuszokat, hiszen volt belőle iskolabuszos, kenyérszállítós, fogorvosi rendelős, mozgószervizes változat is.

A jármű utódja a 311-es, valamint a 321-es lett, de a 31-esből az Ikarus 1964-ben már olyan speciális változatot is gyártott, melyek a római ötkarikás játékokra szállították a magyar sportolókat. Az utódmodell legfontosabb újításai közé tartozott a sűrített levegővel működő fékrendszer, a korszerűbb hátsó tengely, a szinkronizált sebességváltó, valamint az erősebb motor. Az Ikarus 30-asból és a 31-essből mintegy 7500 darab készült összesen 1966 végéig.