Mozdonyt lopott, felmérhetetlen a kár

Unalomból rombolt

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.10.14. 06.00

Egy elégedetlen, 22 éves vasúti alkalmazott több tízmilliós kárt okozott Amerikában, miután elkötötte a társaság egyik mozdonyát, és ámokfutásba kezdett.

Mindenkinek lehet rossz napja és ostoba főnöke, de viszonylag kevesen döntenek úgy, hogy munkatársaik életét is veszélyeztető ámokfutásba kezdenek. 

Az USA második legnagyobb szénbányája, a Wyoming állambeli North Antelope Rochelle belső pályaudvarán állt az a szerelvény, amelyet Derek Skyler Brux mozdonyvezető elkötött egy körre, hogy így fejezze ki elégedetlenségét műszakvezetőjének egy döntése iránt. 
Miután a szénszállító vagonokat leakasztotta a mozdonyról, céltalanul elindult, hogy saját szavaival “bosszú álljon a társaságon.” 
A mozdony legalább 15 percen át haladt közel 100 km/óra sebességgel, majd lassítás nélkül áthajtott egy váltón, megrongálva azt. Innentől kezdve a fővonalon haladt, amiről tájékoztatta felettesét, akit párviadalra hívott ki. 
Az immár 110 km/órával robogó mozdony kis híján elgázolt egy, a pálya mentén dolgozó munkást, majd amikor egy útépítéshez ért, rádudált a dolgozókra, hogy megijessze őket. 
A vasút munkatársai többször megpróbálták megállítani a mozdonyt, sikertelenül. 
Végül Brux úgy döntött, nekihajt egy másik szerelvénynek, “hogy lássa, milyen érzés.” 20 km/óra alatti sebességgel kétszer is neki ütközött egy álló szerelvénynek. Ekkor egy vasúti munkásnak sikerült elzárnia a gázolajtartály vészkapcsolóját. Brux gyalog menekült tovább, ám hamarosan elkapták a rendőrök. 
A károk mértékét egyelőre felbecsülni sem tudják. Összesen legalább két váltó sérült meg, ezek egyenként mintegy 50 ezer dolláros (12 millió Ft) tételek, de még becsléseket sem tudtak adni a két megrongálódott mozdony, a pályát ért károk, valamint a tönkre tett vasúti bányamérlegek javítási, pótlási költségeivel kapcsolatban. 
A férfi, aki egy ponton céges telefonját is összetörte, “mert unta magát”, bevallotta, hogy többször felmerült benne az öngyilkosság gondolata. 
Brux akár harminc év börtönbüntetést kaphat, de a szövetségi vasútigazgatóság további bírságokat is kiszabhat rá.
Képeink a North Antelope Rochelle bánya szénszállító szerelvényeit ábrázolják.

Kommentek

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.