Hibridbusz-simogatás a fővárosban

Volvo 7900 Hybrid

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.10.06. 12.00

Már ősszel forgalomba állhat Budapesten az első csuklós hibrid. Tegnap délután egyet már meg is lehetett simogatni.

Vasárnap délután a Budapest Kongresszusi Központ parkolójában egy hibrid üzemű Volvo 7900-as vendégeskedett. A buszsimogatásra odacsalt fehér busz majdnem olyan volt, mint a hamarosan fővárosunkban megjelenő hibrid flotta egyik példánya, de az első budapesti fecskére még várni kell egy kicsit. Bár a bemutatóbusz utastere nem a fővárosi igényekhez igazodik, a benne fellelhető hibrid technológia viszont ugyanolyan, mint amilyen a BKK színeiben közlekedő buszokéban lesz. Mint ismeretes, jövő év elejétől 28 darab hibrid hajtású Volvo 7900-as közlekedik majd a főváros útjain.

Csendesebb üzem
A Volvo mindössze néhány év alatt lett piacvezető a párhuzamos hibrid technológiát alkalmazó autóbuszaival. A többi Volvo hibridhez hasonlóan a csuklós 7900-as párhuzamos technológiát alkalmaz, melyben a jármű hajtásához az elektromos- és a dízelmotort együttesen, vagy akár külön-külön is igénybe lehet venni. A környezetbarát technológiával szerelt autóbusz egyik legfőbb előnye, hogy 15-20 kilométer/órás sebességig tisztán elektromos hajtással közlekedhet, melynek köszönhetően zajtalanul és füstmentesen indulhat el a megállókból. Ahogy a hasonló technikát alkalmazó buszoknál, úgy ez a jármű is akkumulátorokban tárolja el a fékezéskor felszabaduló energia egy részét.

A megoldásnak köszönhetően az autóbusz 30 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, valamint közel 39 százalékkal kevesebb üzemanyagot éget el a dízelüzemű modellekhez képest. Az érzékeltetés kedvéért: egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelentheti.

Könnyű és elektromos
A Lengyelországban készülő 7900-as hátsó részében 5 literes, Euro 6-os szabványú, négyhengeres, 240 lóerős dízelmotor és 150 kilowattos elektromos erőforrás található. Az energia tárolására szolgáló akkumulátorokat a második tengelyhez közel helyezték el, ennek köszönhetően a 18 méter hosszú jármű súlyelosztása aránylag egyenletes lett. A gyors és hatékony fel- és leszállást a három vagy négy dupla ajtó, az alacsony padlószint, valamint a térdeplő funkció biztosítja. A gyártó tájékoztatása szerint a jármű összesen 107 utas szállítására alkalmas, mely 4 hellyel többet jelent a korábban gyártott dízel változathoz képest.

Nemcsak a jármű hajtása környezetbarát, ugyanis a 7900-as karosszériája, valamint a teteje is alumíniumból készült, mely 90 százalékban újrahasznosítható. Ez a megoldás csökkenti a busz súlyát is, hozzájárulva a kisebb üzemanyag-fogyasztáshoz és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátáshoz. Az új, elektromos működtetésű robusztus ajtók pedig megbízhatóbbak, mint a hagyományos pneumatikus működtetésű ajtók, melyek többször szorulhatnak karbantartásra.

Novembertől Budapesten is
Egy hónap múlva áll forgalomba a fővárosban az első hibrid Volvo 7900-as, a BKK szerint pedig januárig mind a 28 darab megérkezik. A fővárosba érkező Volvo 7900-as hibrid buszok négyajtósak lesznek, utasterükben pedig a BKK szokványos, világoskékben túlcsorduló színvilága köszön majd vissza. A járműveket összesen 11 kamerával és FUTÁR rendszerrel szerelik majd fel. A hibrid flottát a T&J Kft. üzemelteti majd, mivel korábban ez a cég nyert a BKK alvállalkozói tenderén. A környezetbarát hajtással szerelt autóbuszok a belvárosban szállítják az utasokat, ennek megfelelően elsősorban az 5-ös, 7-es és 9-es vonalon találkozhatunk velük. A magyar főváros a közel harminc darab járművel a közép-európai városok között a legnagyobb hibrid flottával rendelkezik majd.

Kommentek

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.