Ha elromlik a fék a buszon, az para!

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.08.20. 07.15

Féktelenül ugratott le a busz az alsó szinten lévő útra, majdnem egy másik busz tetején landolt.

Ilyet is legtöbbször csak filmekben látni, de ez sajnos a valóság! Tele volt utasokkal a busz, amikor bekövetkezett a brutális “ugratás”. Állítólag a fékek mondták fel a szolgálatot, amikor Vlagyivosztok egyik utcáján elszabadult a jármű, majd az egy szinttel lentebb lévő buszmegállóban landolt.

Úgy tudni az utasok részéről súlyos sérülés nélkül zárult az eset, hárman sebesültek meg. A buszsofőr sérült meg súlyosan. A többiek épségben kiszálltak az oldalára dőlt járműből, ami ha pár méterrel arrébb érkezik, akkor egy a másik busz tetején landol. Valamiért nekem a “Féktelenül” című film ugrott be, pedig abban semmi baja a fékeknek, szimplán nem lassíthatnak 80 km/óra alá, különben jön a bumm.
De mondhatnám a Terminátor 2 című filmet is, ahol ugyanígy ugratott le a kamionnal a gonosz gép, hogy elkapja a fiatal John Connort. Ez a felvétel a filmforgatáson készült.


Itt pedig 3:30-tól a filmbeli a jelenet:


Emlékeztek még, hogy a kölcsönzős VHS-filmek elején mindig volt néhány előzetes? Na, azok pont ilyenek voltak, és akkor tátott szájjal bámultuk. A mai fiatalok ilyet talán már soha nem fognak látni, de van még jó néhány dolog, amiből kimaradnak. Miből? Kattints és megtudod.

Kommentek

  • ladigidy

    Miért írták, hogy egy másik buszra esett, amikor pont két busz között ért földet. Meg kellene nézni a videót, mielőtt adnak egy címet hozzá. Hogy ebből nem történt tragédia, az maga a csoda. Egyetlen autót sem talált el a repülő busz. Ami viszont szép volt, hogy rögtön sok ember rohant segíteni a busz utasainak. Követendő jó példa.

  • menőmanó

    “…ami ha pár méterrel arrébb ér földet, a másik busz tetején landol.”

    Hogy érhetne földet, ha a másik busz tetején landolna? :)

  • Kempelen

    powered by toyota

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.