Movanókkal utazhatnak a román gyerekek

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.08.11. 12.00

Keleti szomszédunk jócskán bevásárolt az iskolabuszokból. Az Opel 600 darab Movanót szállíthat Romániába.

A román állam úgy döntött, hogy fejleszti az iskolabusz hálózatot. Az ennek érdekében indított program első lépéseként a kormány 600 darab Opel Movano beszerzéséről határozott. Az első 100 darabot július végén adták át Bukarestben egy sajtótájékoztató keretében. A német gyártót közbeszerzési pályázaton választották ki, amely egy tavaly bemutatott, műszakilag felfrissített modellel szállt versenybe a többi gyártóval. Az Opel végül egy román céggel közösen nyerte el a megbízást.

A sárga kisbuszok 16 gyermek szállítására alkalmasak. A járművek az L3H2 3890-es karosszéria változat alapjaira épültek, belső kialakításukat azonban egy román cég végezte. A Movano Trabus névre keresztelt iskolabuszokat egytől-egyig 2.3 literes dízelmotorokkal szerelték és a komfortos utazás érdekében klímaberendezésekkel is ellátták őket. A járművekben emellett megtalálhatók a legújabb vezetést támogató rendszerek is, úgy mint az elektromos menetstabilizáló (ESP), a hegymenet asszisztens, valamint az EBS rendszerébe integrált pótkocsi stabilitási program is (TROP). A gyermekek biztonsága érdekében a Trabus-ok végsebességét 90 km/h-ban korlátozták.

A járművekre az Opel 5 év garanciát vállalt. Ha a teljes mennyiség forgalomba áll, akkor az előzetes számítások szerint a Trabusok száz román faluból, mintegy 9600 gyermek szállítását végzik majd a környékbeli iskolákba. A következő 500 darab Movano Trabus az év végig érkezhet meg Romániába.

Kommentek

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.