Tűzoltóautóból épített lakóautót

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.08.01. 12.00

Egy holland fickó egy korábban tűzoltóautónak használt járművet alakított át komfortos kis lakóautóvá.

A holland Jan van Haandel két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy megvásárol egy leselejtezett MAN FAE 8.136 típusú teherautót. A járművet korábban a német tűzoltóság használta, azonban az újabb teherautók beszerzésével feleslegessé vált. Az összkerék-hajtású modell kiváló vételnek bizonyult, hiszen nem volt egyetlen olyan komoly sérülése sem, amely jelentősebb javítást igényelt volna. Az átalakítás során a fickó eltávolította a korábbi felépítményt, majd a nulláról indulva megépíttette a saját elképzelései alapján megtervezett lakórész kasztniját. Előtte azonban újrafényezte a kis MAN teherautót, majd rögzítette a lakófelépítmény padlólemezét.

Az aprólékos munkával megépített felépítményben hatalmas ágy, konyha, fürdőszoba és társalgó is helyet kapott. Közvetlenül az oldalsó ajtó mellett található a mosogató, valamint az elektromos tűzhely és a 110 literes hűtőgép. Szemben a minikonyhával pedig a fürdőszoba van, melybe zuhanyfülkét, mosdókagylót, 22 literes bojlert és egy radiátort szereltek be. A teherautóban a tiszta víz tárolására 280 literes, míg a szennyvízére 85 literes tartály áll rendelkezésre. A szűk tér ellensúlyozására a fürdőszoba plafonjára egy tetőablak is került, mely kiváló szellőzést is biztosít egyben.

Elektromos sütő, mosogató és hűtőgép is van a minikonyhában

A felépítmény hátsó részében hatalmas, 210 hosszú és 410 centiméter széles ágy található. A helyek gazdaságos kitöltése érdekében a fekvőalkalmatosság felett található területekre Jan nyitható-zárható rekeszeket szerelt fel. Szemben a hálórésszel a társalgó van, melyben két egymással szembe fordított műbőr ülés kapott helyet. A társalgóból egyébként az asztalka felhajtásával egy ablak nyílik a vezetőfülkébe, így a sofőr kapcsolatban lehet az utazókkal is.

A lakó-teherautóban utazók megfelelő komfortérzetét padlófűtés és meleg vizes radiátorok biztosítják a hidegebb időkben. A világításról szabályozható LED-izzók gondoskodnak, az elektromos berendezések működéséért pedig egy Whispergen-gyártmányú 1000 wattos generátor felel. Az utasok szórakoztatását pedig egy a plafonból lenyíló televízió, valamint egy sztereó rádió szolgálja. A 12, 24 és 230 voltos csatlakozók pedig további elektromos eszközök használatát teszik lehetővé.

Bármennyire is kényelmesnek tűnik a holland fickó által épített lakó-teherautó, a feljutás azért nem egyszerű. Ugyanis a jobb oldalon található ajtó alatt, a kihajtható lépcsőn lehet le- és felszállni a járműbe. Jan leleményességét dicséri, hogy teherautó hátuljára hidraulikus liftet is felszerelt, melyen kényelmesen utaztatható akár egy motor, vagy néhány bicikli is. A 136 lóerős motorral szerelt teherautó összesen hat személy szállítására alkalmas, a gondtalan utazás érdekében ugyanakkor a lakó-teherautót gumiabroncsnyomás- és hőmérséklet-érzékelő rendszerrel látták el.

A lakóteherautó első tesztje Macedóniában volt

A holland tulajdonos jelenleg árulja a járművet, azt azonban nem tudni, hogy miért. Könnyen előfordulhat, hogy titkon már a következő megépítését tervezgeti. Jan 118 ezer eurót, vagyis közel 35 millió Forintot kér a járműért, mivel egyedi munkáról van szó, nem tisztünk megítélni, hogy ez sok vagy kevés, éppen ezért az olvasóra bízzuk ezt. A következő videó segítségével azonban rövid, virtuális utazást tehet a járműben.


 

Kommentek

  • kraft

    Trogir környékén láttam, most nyaraláskor. (Hacsak nincsen még 1 ilyen…)

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.