Túl a kétszázon

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.07.30. 12.00

Az Iveco szerint rohamosan nő az alternatív hajtással szerelt teherautók száma Európában.

Az Iveco hivatalos tájékoztatása szerint már kétszáznál is több, szám szerint 205 darab cseppfolyós gázzal (LNG) hajtott Iveco Stralis közlekedik Európában. Az olasz gyártó előrejelzése szerint a következő időszakban nőhet az érdeklődés a környezetbarát hajtás iránt, hiszen egyrészt az LNG olcsóbb a gázolajnál, másrészt a cseppfolyósított földgázzal hajtott járművek fenntartása is kedvezőbb. Az Európai Unióban jelenleg 44 LNG-töltőállomás van, Franciaországban ugyanakkor további két kút avatását tervezik, így ez a szám 2014 végéig még tovább nőhet.
Az Iveco 2052 darab CNG-vel valamint LNG-vel hajtott haszonjárművet értékesített 2013-ban, ami 43 százalékos növekedést jelent. A vállalat viszont erre az évre százszázalékos emelkedést remél az alternatív hajtású járművek terén Franciaországban. Az értékesítések emelkedéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat az a tény, hogy az Iveco Stralis LNG-vel hajtott változatának, az ECE R110-esnek a sorozatgyártása 2015-ben indul majd.

Tulajdonképpen csak a két kis sárga árulkodik arról, hogy nem hagyományos üzemű teherautóról van szó

A 330 lóerős motorral szerelt, LNG-üzemű Stralis károsanyag-kibocsátása megfelel az Euro 6-os normáknak, emellett az új erőforrás elődeinél lényegesen csendesebb. Ennek köszönhetően akár városi használatra is alkalmas lehet, így például áruházakba történő kora reggeli szállításokhoz, ugyanakkor a közel 750 kilométeres hatótávolságával hosszú távú utakra is bevethető. Bár a modell egyelőre még nem kapható, ennek ellenére 2013-ban már elnyerte az európai fenntartható szállításért odaítélt “Europäischen Transportpreis für Nachhaltigkeit” – díjat.

Kommentek

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.