Szeptember 25. és október 2. között kerül sor a 65. IAA Nemzetközi Haszonjármű-kiállításra Hannoverben. Bár még több mint két hónap van a kiállításáig, a gyártók már most elkezdték csepegtetni, hogy milyen újdonságokat láthatnak majd a látogatók testközelből. A lengyel autóbuszgyártó, a Solaris például nemrég jelentette be, hogy itt mutatja be az Urbino utódját, de az MAN is készül újdonsággal. A müncheni székhelyű cég új zászlóshajóval lép a nemzetközi színtérre, ugyanis elviszi Hannoverbe legújabb nehéz teherbírású kamionját, a TGX D38-öt.

Az új modellben egy teljesen új fejlesztésű Euro 6-os környezetvédelmi normáknak megfelelő, hathengeres, 15,2 literes motor található. A D3876-as típusú erőforrás 520, 560 és 640 lóerős változatban áll majd az üzemeltetők rendelkezésére. A motorok maximális forgatónyomatéka pedig sorrendben 2500, 2700, valamint 3000 newtonméter lesz. Természetesen az új modellben is megtalálható lesz több, üzemanyag-fogyasztást csökkentő rendszer. Ennek megfelelően a TGX D38-ben is alapfelszereltség részét képezi az Efficient Cruise, mely GPS-információk alapján képes megválasztani az útviszonyokhoz leginkább illő sebességet.

Az új TGX D38 kétféle változatban, nyergesvontatóként és építőipari alkalmazásokra szánt dömperként lesz elérhető. Az új modell legfontosabb ismertetőjegye a hűtőrács alatt, a lökhárító alsó része felett elhelyezett ezüst színű bevonat, de vezetőoldali, valamint az utasoldali ajtókon krómozott feliratok hirdetik majd a felső kategóriás modell típusszámát.