A BKV tavaly 37 darab használt, CNG-üzemű Van Hool New A330-as megvásárlásáról döntött. A szóló kivitelű, teljes mértékben alacsonypadlós járművek első példányai tavasszal álltak forgalomba, augusztus végére pedig összesen 34 darab közlekedhet belőlük Budapesten. Az elsősorban a dél-pesti régióban dolgozó járművek utolsó példányai várhatóan az ősz elején állnak forgalomba. A Főgáz főképp ezen CNG-üzemű buszok kiszolgálására építette meg saját, Salgótarjáni úti telephelyén Budapest harmadik CNG-kútját. Az új buszok a szélvédőjükön elhelyezett piros CNG feliratos matricáról ismerhetők fel, mely a járművek hajtóanyagát jelöli.

A vállalat így tehermentesítheti a fővárosban működő CNG-kutakat, melynek köszönhetően gyorsabban tankolhatnak a személyautók a Kőbányai úti, valamit a Budaörsi úti töltőállomáson. A földgázüzemű buszok számára létesített CNG-kúton hamarosan az FKF 60 darab, szelektív hulladékgyűjtéshez használt teherautója is tankolhat majd. A Főgáz 80-90 millió forintot költött az új töltőállomás kialakítására, de ez az összeg 1-2 év alatt megtérülhet. A tervek szerint még idén átadhatják a negyedik CNG-töltőállomást Budapesten.

Az új CNG-töltőállomás technikailag is előrelépést jelent. A Kőbányai úton lévő első nyilvános CNG-kút kompresszora egy óra alatt 300 köbméter földgázt képes összesűríteni. Az újabb, a Budaörsi úton működő kút már 500 köbméteres óránkénti teljesítménnyel működik. A CNG-buszok számára átadott Salgótarjáni úton üzemelő kút ennél is több, óránként 1000 köbméter földgáz összesűrítésére képes, ezzel hatékonyan és gyorsan szolgálja ki a buszokat. A fővárosban egyébként másfél ezer CNG-hajtású jármű közlekedik, ezek évi 1,5 tonnával csökkentik a levegőbe kerülő szilárd részecskék mennyiségét.

A sűrített földgáz alkalmazása a kőolajszármazék üzemanyagokéhoz képest kevésbé szennyezi a környezetet, hiszen az ilyen buszok károsanyag-kibocsátása töredéke a hagyományos járművekének. Használatuk ráadásul olcsóbb is, valamint a csendesebb működés révén a zajszennyezés is mérsékeltebb. Egy ilyen autóbusz egy hasonló dízelüzeműnél 70 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátással képes közlekedni. Ez a 37 darabos flotta összesen 26 tonnával kevesebb szállópor-szennyezést eredményez majd Budapesten, mint azt a régi dízelüzemű járművek tennék.

A kedvező felhasználási tapasztalatoknak köszönhetően a BKV újabb CNG-buszok beszerezésére írt ki tendert. Ősszel pedig a BKK egyik alvállalkozója 25 darab elektromos-dízel kombinált csuklós hibrid Volvót helyez forgalomba.