Ennek köszönhetően az Oxxo-csapat pilótája továbbra is vezeti az összesített rangsort. A magyar csapat tájékoztatása szerint a 29 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a harmadik rajthelyet szerezte meg. Kiss Norbert az első futamot a második pozícióban zárta, ezért a szabályoknak megfelelően a későbbi futamon a hetedik helyről kellett rajtolnia. Ez azonban nem jelentett számára akadályt.

A magyar pilóta a szombati futamon nagy csatában a második helyet szerezte meg. Kiss ugyanakkor vasárnap is kiváló formában volt, mivel mindkétszer a második helyen ért célba. A versenyző így összesen 48 Eb-pontot szerzett csapatának.  

Az istálló másik pilótája, a 17 éves Major Benedek a szombati időmérő edzésen műszaki problémák miatt nem tudott részt venni, emiatt a mezőny végéről kellett startolnia az első futamon, melynek leintésekor kilencedikként haladhatott át a célvonalon. A fiatal versenyző a vasárnapi futamokon először nyolcadik, majd hatodik lett és eredményeivel összesen 7 Eb-pontot gyűjtött, összesítettben pedig feljött a bajnokság kilencedik pozíciójába. A magyar csapat történetében először Kamion Európa-bajnokság éllovasaként várhatja a következő, nogarói versenyhétvégét.

Forrás: Oxxo