Hol máshol, Oroszországban történt a következő eset. Történt, hogy a szibériai Krasznojarszk városában egyszer csak eltört egy föld alatti termálvízvezeték. A kiáramló, forró gőz elhajította a csatornafedelet, életveszélyes gejzírré változtatva az utcát. 

Minden épeszű ember messzire elkerülte a környéket, az orosz buszsofőröket azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjenek holmi nagynyomású, forrpont felett sistergő gőzoszloptól. Emberünk fogta hát magát, és áthajtott nagy svunggal a tizenöt méter magasba feltörő gőzborotván. Nem számított rá – miért is számított volna, hiszen eleve nem használta az eszét -, hogy a kiáramló gőz bizony kimosta az aszfalt alól a talajt, így a busz megfeneklett, és másodperceken belül gigantikus kuktává lényegült át. 
A sofőr ijedtében kiugrott a betört szélvédőn, és elfutott, ám előtte gondosan zárva hagyta az ajtókat, mint később elmondta, “nehogy a gőz kárt tegyen az utasokban.” A forró pára azonban utat talált az utastérbe, és súlyos égési sérüléseket okozott a pánikoló utasoknak, akik végül kifeszítették az ajtókat, és sietve távoztak. Összesen tizenhárom embert szállítottak kórházba, köztük több gyermeket is, a buszvezető pedig két év börtönbüntetésre számíthat forrófejűsége miatt.