Luxus-trolibusz a királyi családnak

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.05.14. 09.45

Ez a trolibusz a tömegközlekedés csúcsa, még konyha is van benne.

Szaúd-Arábiában még 2011-ben állítottak szolgálatba 12 darab Viseon LT-20 típusú trolibuszt, melyek az Abdullah Király Természettudományi és Műszaki Egyetem diákjait hivatottak szállítani. Ez eddig nem is lenne annyira érdekes, de készült egy darab kimondottan a királyi család számára is. 
Ebben a luxus-troliban 17 különálló bőrülés, kellemes, füstszínű tölgyfa-parketta, csiszolt alumíniumoszlopok, asztalok, multimédiás monitorok találhatók, és még a plafont is bőrrel borították be. 
A vezetőfülkét üvegfal mögé rejtették, teljesen el van szeparálva a VIP résztől, ahol még egy kis konyha és hűtőszekrény is található. A villanybuszba kívülről nem lehet belátni, az ablakok is törésbiztos üveggel vannak ellátva, hogy teljes biztonságban legyenek a királyi csemeték. 
Szaúd-Arábia jelenlegi királya, Abdullah ibn Abdul-Aziz 2005 óta uralkodik, és már az első évben megindított egy állami oktatási programot, melynek keretében fiatal szaúdiak nyugati egyetemeken való oktatását támogatták. A program során mintegy 70 000 diák 25 országban való tanulási költségeihez járultak hozzá.
Átstrukturáltatta az ország igazságszolgáltatási rendszerét, lehetővé tette a bírói döntések felülvizsgálatát és a bírák továbbképzését. Támogatásával jött létre az Abdullah Király Természettudományi és Műszaki Egyetem, az ország legnagyobb ilyen intézménye, ami a fővárosban, Rijádban található. 
Kormányzata aktívan támogatja az ország gazdaságának diverzifikálását, hogy az olajiparon túl a bányászatra, napenergiára és vallási turizmusra is támaszkodjék. A király határozottan fellép a terrorizmus támogatóival szemben, a rendőrség számos letartóztatást hajtott végre, amelyek után a gyanúsítottakat sokszor megkínozzák és elítélésük után nyilvánosan lefejezik.
Abdullah állítólag szereti a gyors autókat, az egyik legkülönlegesebb járműve a Lumma CLR 730 RS, ami a BMW M5 E60 módosított változata. Az autó nem csak külsőre gyilkos, a V10-es erőforrás teljesítményét 230 lóerővel megnövelték, így összesen 730 ló és 700 Nm nyomaték segít koptatni az abroncsokat. Végsebessége 360 km/óra. 
Luxus-trolibusz a királyi családnak 1

Kommentek

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

Forma-1: Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.