Speciális mentőautók koraszülött-mentésre

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.04.30. 12.00

Két vadonatúj mentőautóval gazdagodott a hazai koraszülött-mentés. A Sprintereket cégek és magánszemélyek adományaiból vásárolták.

Két, összesen közel 74 millió forint értékű, a szakszerű koraszülött-mentéshez elengedhetetlenül szükséges felszereléssel kibővített mentőautót vehetett át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány tegnap Budapesten. A speciális járműveket adományokból és az SZJA 1%-ból befolyt összegből vásárolta az alapítvány. A két mentő május 8-án áll szolgálatba a nyíregyházi és zalaegerszegi koraszülött-mentő centrumoknál.

“Munkánkhoz elengedhetetlenül fontosak az adományok, melyeket ezúton is szeretnénk megköszönni a minket támogató magánszemélyeknek és cégeknek. Az egyik mentőautót a személyi jövedelemadó bevallás során felajánlott 1%-ból befolyt összegből vásároltuk meg, melyet az elmúlt 3 évben gyűjtöttünk össze. A másikat hazai cégek felajánlásaiból, melyek közül a Szerencsejáték Zrt-t, a Tesco Global Áruházak Zrt-t  és a UPC Magyarország Kft-t mindenképpen szeretném kiemelni” – mondta el dr. Gárdos László, a  Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány elnöke.

Harc az idővel

90 000 szülésre évente mintegy 8000 korszülés jut ma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy majdnem minden 11. gyermek koraszülöttként jön világra. Különösen nehéz helyzetben a vidéki kistelepüléseken élők vannak, ahonnan sokszor nehéz időben eljutni olyan kórházba, ahol a súlyos állapotú koraszülötteket el tudják látni. Ilyenkor hárul hatalmas feladat a koraszülött-mentőkre.

Finn-magyar fejlesztés

A két, hathengeres, 190 lóerős motorral és hétfokozatú automata váltóval szerelt Mercedes Sprintert a finn cég, a Profile Vehicles Oy kistarcsai üzemében alakították át. A járműben elől két személy utazhat, hátul pedig ugyancsak két ülést helyeztek el. Ezenkívül a kocsitestben számos gyógyszer, illetve kötszer és egyéb egészségügyi eszköz elhelyezésére alkalmas rekeszt alakítottak ki, az egyik elhúzható ajtónál pedig egy speciális újraélesztő asztalt is beépítettek. Az alapítvány és a Profile közös fejlesztésének előnye, hogy fűthető, ennek köszönhetően egy sürgős beavatkozás esetén a koraszülött újraéleszthető, állapota pedig stabilizálható. A fűthetőségre azért van szükség, mert a koraszülött testhőmérséklete nagyon gyorsan leesik.

Az első mobil, noninvazív lélegeztető
Az egyik mentőautóba, szintén a személyi jövedelemadós felajánlásokból befolyt összegnek köszönhetően egy intenzív szállítóinkubátor és egy neonatális lélegeztetőkészülék is került, melynek összértéke mintegy 12,7 millió Forint. “Ezek a készülékek hatalmas segítséget jelentenek munkánkhoz. A szállító inkubátor az USA-ban a leggyakrabban (légi mentésre is) használt intenzív inkubátor. A lélegeztető pedig egy nagyon nagy tudású, gyakorlatilag a Perinatális Intenzív Centrumokban folyamatos (nem csak pár órás szállításra) használtra is alkalmas, modern készülék. Itthon ez az első olyan transzport lélegeztető, mely a noninvazív (“gyengéd”, nem agresszív) lélegeztetésre is alkalmas üzemmódokra képes” – jegyezte meg az elnök.

Magyarországon 2002 óta létezik szervezett koraszülött-mentés. A babákat eddig több mint tízéves mentőautókkal szállították, melyek a maguk idejében modern járműveknek számítottak, azonban ezek ma már elavultnak tekinthetők. A következő években további új mentők forgalomba állítását tervezik, melynek köszönhetően mind a nyolc magyarországi koraszülött-centrumba modern, a kor kihívásainak megfelelő járművek szállíthatják a babákat.

Forrás: Vezess

Kommentek

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.