Menő busztuning a BKV-tól

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.04.04. 12.00

Elkészült az első átalakított Ikarus 405-ös autóbusz, menő megjelenést kapott.

A felújított Ikarus 405-ös autóbusz 1995-ben készült kifejezetten mozgásukban korlátozott utasok szállítására alkalmas kivitelben. A részben alacsonypadlós modellből ebben a változatban összesen két autóbuszt gyártottak. A jármű érdekessége, hogy bár az Ikarus 405-ös típusjelölést viselte, mégis 1 méterrel hosszabb a forgalomban lévő 405-ösökhöz képest.
A jármű 2011-ig volt forgalomban, de műszaki állapota miatt ki kellett vonni a forgalomból, majd 2013 októberéig a kelenföldi buszgarázs telephelyén állt. Ekkor született döntés arról, hogy kísérletképpen felújítják. A munkálatok során az utastér elrendezését lényegében megőrizték és a jármű teljes vázjavítást, új utastájékoztatási rendszert kapott, valamint légkondicionálóval szerelték fel.

Az utasteret jobb nem minősíteni, a gyári állapotukban ezeknek a buszoknak szürkés kárpitozással ellátott ülései és zöld kapaszkodójuk volt

Az utastér elrendezésén lényegében nem változtattak, azonban a jármű sajnálatos módon megkapta a billikék kapaszkodó-festést, a Halas típusú üléseket pedig a Mercedes Citarókon megismert kárpitozással látták el. Ez a kombináció továbbra sem szerencsés a krémszínű oldalburkolatokkal, ezért elmondható, hogy a gyári megjelenésen sikerült rendkívül sokat rontani. A külső dizájn viszont egészen vagány lett, a fekete sávba ágyazott kerek Hella-lámpák, valamint a hátsó kerek fényszórók, továbbá az ablakok feletti fekete sáv menő kisbusszá tette a 405-öst. A munkák 2013 novemberében kezdődtek, az autóbusz január végére készült el.

A 405-ös elővárosi/városi midibuszokat 1994-ben fejlesztette ki az Ikarus. Még abban az évben 90 darabot vásárolt ebből a típusból a BKV. Az autóbuszok eredetileg a Perkins Phaser 135T típusú motorokkal gyártották, viszont a többszörös felújítások során egyes példányokon motorcserét is végrehajtottak. A most elkészült járműbe például Euro-3-as Cummins motor került.

Gyári kép az első Ikarus 405-ösről 1994-ből

A típust rövid ideig, 1994-1996 között gyártották, ez idő alatt csak Budapest vásárolt belőle nagyobb tételben, ugyanakkor a varsói tömegközlekedési vállalat (MZA), illetve a szintén lengyelországi Bielska-Biała is forgalomba állított a 405-ösből néhány példányt. Ezen kívül még Németországa került belőlük, idehaza pedig a fővároson kívül Tapolcán és Gödön közlekednek ilyenek.

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.