Ausztrálok közt egy európai

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.03.31. 12.00

Egykori dicsőséges külsejét kapta vissza a hetvenes évekből származó ausztrál Scania L111 típusú teherautó

A jármű eredeti tulajdonosa, Bill Larson az L111-et az 1980-as években is fakitermelő vállalkozásában használta. “A Scaniákat sokkal jobb vezetni, mint az amerikai teherautókat. Jobb volt a kormányzási szög és a fülke zajszigetelése is. Az irányíthatóság kiváló volt, a szimpla hajtás megfelelő nyomatékot vitt át a kerekekre. A váltó a célnak tökéletesen megfelelt és a fékek is kitűnően működtek. A felfüggesztés teherbírása is megfelelő volt a nehéz rakományokhoz.” – emlékezett vissza a tulajdonos.

A teherautót korábban már egyszer felújították, beleértve a motorját is. A belső tere aránylag jó állapotban volt, viszont mivel egy ideig szabadtéren tárolták a járművet, ezért a külső része alapos felújításra szorult. A helyi restaurátorok teljesen leszedték a teherautóról a fényezést, valamint eltávolították az egyes elemeket róla. Ekkor derült ki, hogy a tetőhöz, a padlóhoz és a kabin hátuljához új elemeket kell készíteniük.

A járművet tulajdonosa szerint jobb volt vezetni, mint az Ausztráliában közlekedő amerikai teherautókat

A Scania Használt Alkatrész osztályának köszönhetően az L111 felújítása magas színvonalon valósult meg. A jármű visszakapta eredeti színét, sőt a feliratokat és a csíkokat kézzel festették rá. A Scania terve, hogy a helyreállított járművet rendszeresen bemutatja majd rendezvényeken, kiállításokon.

Kommentek

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.