Gyártásban az elektromos furgon

Nissan e-NV2000

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.03.15. 12.00

Júniusban kezdődik a Nissan elektromos furgonjának értékesítése. A Genfi Autószalonon bemutatott jármű többféle változatban lesz kapható.

Az e-NV200 kisteherautó, kombi, vagy ötszemélyes személyszállító változatban, illetve a nagyobb luxust kedvelők számára Evalia kivitelben lesz kapható. Bár az elektromos furgont elsősorban a vállalkozásoknak szánták, ennek ellenére a nagyobb családok számára is vonzó alternatíva lehet. Teherbírása és rakterének befogadóképessége megegyezik az NV200 hasonló értékeivel, hatótávolsága (170 km) pedig nagyobb, mint az ilyen kategóriájú haszonjárművekkel rendelkező flották több mint fele által naponta megtett átlagos távolság.

A furgon akkumulátorai egyfázisú háztartási árammal egyetlen éjszaka alatt feltölthetők, de a töltési idő adott esetben négy órára csökkenthető. Egy, külön erre a célra szolgáló 50 kilowattos gyorstöltővel a teljesen lemerült akkumulátor mindössze 30 perc alatt 80 százalékosra tölthető fel. Jelenleg Európa-szerte már több mint 1000 nyilvános úgynevezett CHAdeMO gyorstöltő található, illetve számos vállalat saját gyorstöltőkkel szerelte fel telephelyét vagy irodaépületét.

Mivel a csomag kompaktabb elrendezésű és a használat során a munkanapokon várhatóan gyakori gyorstöltéseknek lesz kitéve, az e-NV200 akkumulátorcsomagját egy hűtőegységgel is felszerelték. A hűtőegység csak az akkumulátorcsomag töltése közben működik, és a számítások szerint 100 000 km-en körülbelül 3 százalékkal csökkenti a csomag kapacitásveszteségét.

Másképpen világít

A kék fényű, nyílhegyre emlékeztető lámpák új, félhold alakú, különleges jégkék színű fényszórókban kaptak helyet. Minden változat hátsó lámpájában (a személyszállító modelleknél az első fényszórókban is) LED fényforrások találhatók. Az “Electric blue” téma az e-NV200 emblémáján is visszaköszön.

A belső térben digitális kijelzővel ellátott műszerfal kapott helyet. Ezen a jármű sebessége, az akkumulátor-töltöttség és a jármű hatótávolsága látható, míg a teljesítménymérő a motor által leadott teljesítményt, illetve az energia-visszatáplálás mértékét mutatja. A műszerfalat egy multifunkciós kijelző egészíti ki, amelyen az idővel, a távolsággal és a sebességgel kapcsolatos további információk láthatók.

Fejlesztés a nulláról

Bár az e-NV200 már kipróbált alapokra épül, az új modell egy komplett műszaki fejlesztési program eredménye, melynek során a mérnökök szinte a nulláról kezdték az autó fejlesztését. A kis-haszongépjármű változat 4,2 m3-es raktérrel rendelkezik, és két euro-raklap is elfér benne, míg a mindkét oldalon lévő tolóajtók és a hátsó ajtók segítik a be- és kirakodást.

A Nissan egy átfogó, élesben végzett tesztprogram keretében előszériás modelleket adott át ismert nemzetközi vállalatok (köztük a FedEx, a Coca-Cola, a DHL, az IKEA, a British Gas, az EDF és a Japán Posta) részére, hogy a normál vállalati flotta részeként üzemeltessék az autókat. A járművezetők és a flottakezelők tapasztalatait aztán felhasználták az e-NV200 finomhangolásához, a modell a Nissan fő kishaszonjármű-gyárában, a spanyolországi Barcelonában történő sorozatgyártásának megkezdése előtt.

Kommentek

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.