Lengyel midik próbáztak a fővárosban

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.03.11. 12.00

Tegnap már a bilikék flottaszínben futották a próbaköröket a lengyel midibuszok Budapest utcáin. Pedig akár magyar gyártmányokkal is utazhatnánk.

A Solaris Urbino 10 típusú autóbuszok korábban a délkelet-franciaországi Antibes-ben közlekedtek az Envibus színeiben. A kétajtós midiket 2006-ban állította forgalomba a francia közlekedési szolgáltató és a közelmúltban selejtezte le őket. A BKV a három midibuszra 2013 év végén csapott le, majd felújította őket. A buszok hamarosan a 157-es busz vonalán állnak forgalomba, amelyet ebből az alkalomból meghosszabbítanak Solymár, Kerekhegy felé.

Egyenesen a riviéráról

Az Urbinók jó állapotban érkeztek Budapestre: a BKK tájékoztatása szerint utasterük megkímélt, vázszerkezetük pedig stabil. A felújítás során mindössze a külső műanyag elemek szorultak kisebb javításra. A francia riviéráról érkezett emellett midiket ellátták a jegyérvényesítő eszközökkel, továbbá az ülések kárpitozását is lecserélték. A tíz méter hosszú Urbinókat 2002 óta gyártja bolechowói Solaris-üzem. Bemutatása óta a típuscsalád többi tagjához hasonlóan külső-belső frissítésen esett át. A 10 méter hosszú modellt kettő és három ajtós változatban kínálja a lengyel gyártó, ám mindkét esetben csak a középső ajtó kétszárnyú. A midibuszban kiviteltől függően 16 ülőhely, valamint 51 állóhely található.

A próbaköröket egyelőre az elektromos kijelzők, a valamit a FUTÁR fedélzeti egységek nélkül tették meg a járművek. A használt buszok beszerzése lehetővé teszi a 20 évesnél idősebb autóbuszok selejtezését. A korábbi 4-5 százalék körüli műszaki meghibásodási mutatók töredékükre estek vissza, és ma már stabilan 1 százalék alatti a műszaki hiba miatti járatkimaradás.

Érvénytelen tender

A BKK nemrég érvénytelenítette a budavári önkormányzattal közösen kiírt egyik miditendert. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a két induló közül egyik sem tüntette fel részletesen az összes járulékos költséget, illetve a sofőrök, valamint a szerelők oktatására sem tettek ajánlatot. A tenderen a Rába-Molitus-Webasto az S91-es magyar gyártmányú midibusszal, valamint a török Karsan indult.

Forrás: BKK

Kommentek

  • husky

    Valami el lett írva! 81 fő is tisztességes 10 méteres buszban, összesen. A fenti 108 körüli utasszám egy 13 méteres, 2+2+2 ajtósnak is becsületére válik! Főleg a még érvényes 18 tonnás össztömeg mellett.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.