Csoda a metróban

Elgázolta a jármű, de túlélte

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.03.07. 15.00

Elütötte a metró, de túlélte. Sértetlenül került ki a metró alól egy vak férfi Los Angelesben.

Sértetlenül került ki a metró alól egy vak férfi az egyik Los Angeles-i állomáson: az utas épp a beérkező szerelvény előtt esett le a sínekre, de a fölötte fékcsikorgatva áthaladó jármű még csak nem is súrolta őt.

A metró “áthaladt a férfin, de hála az égnek nem érintette őt” – mondta Paul Gonzales, a Los Angeles-i megyei közlekedési hatóság szóvivője, aki csodának nevezte, hogy az utas sértetlenül megúszta az esetet. A 47 éves Los Angeles-i lakos a Koreatown nevű városnegyedben lévő Wilshire/Vermont metróállomás peronjáról esett a sínek közé, épp amikor a szerelvény megérkezett.

Gonzales szerint mire a metróvezetőnek sikerült megállítania a szerelvényt, már a második kocsi is áthaladt az utas fölött. A férfi, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, nem szerzett “látható sérülést”, de elővigyázatosságból kórházba szállították – mondta Katherine Main, a Los Angeles-i Tűzoltóság szóvivője.

2012 szeptembere óta ez volt legalább a harmadik eset, hogy a piros metróvonal  egyik szerelvénye áthaladt valaki fölött. A másik két esetben az áldozatok súlyos sérüléseket szenvedtek.

Forrás: MTI

Kommentek

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.