A Közbeszerzési Döntőbizottság a tender felülvizsgálata során megerősítette a BKK járműbeszerzésével kapcsolatos álláspontját, miszerint a másik pályázó, a Škoda ajánlata érvénytelen. A közbeszerzés lezárásával új, alacsonypadlós, teljes hosszában átjárható villamosok érkezhetnek a fővárosba.

A 37 darab villamosból álló flotta első példányait jövőre veheti át a BKK. A közlekedés-szervező cég kétféle hosszúságú villamosokat szerez be: 25 darab 34 méteres valamint 12 darab 56 méteres szerelvényt, mintegy 44,1 milliárd forint értékben. A rövid változat 34,2 méter hosszú és 200 fő szállítására alkalmas, melyből 46 ülőhely áll rendelkezésre. A hosszú változat 55,9 méteres és 345 fő utazhat rajta, melyből 81 utas foglalhat helyet a kárpitozott üléseken. A villamosok egységesen 2,4 méter szélesek.

A rövidebb, 34 méteres villamosok a megújuló 3-as vonalra, valamint a 2014 tavaszától kiépülő Budai Fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között 2015-től közlekedő 19-es és 61-es vonalon állnak forgalomba. A beruházás kapcsán új villamos pálya épül a Margit híd és a Batthyány tér között, illetve megújul a 17-es vonal, valamint átépül a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút. A nagyobb, a mai Combino villamosoknál is hosszabb 56 méteres szerelvények a Rákóczi hídon át a Fehérvári útig közlekedő 1-es vonalra kerülnek.

A szerződés lehetőséget biztosít további 87 villamos szállítására is: újabb forrás rendelkezésre állása esetén összesen akár 124 vadonatúj villamos állhat forgalomba 2020-ig Budapesten. A további 87 darab lehet vegyesen rövid és hosszú jármű is, valamint lehetőség van ezen belül 20, felsővezeték nélküli üzemre alkalmas szerelvény vásárlására is, mely a 2-es villamos tervezett rekonstrukciója kapcsán merülhet fel.

A Budapesten forgalomba álló CAF Urbos3 villamosok azonos típuscsaládba tartoznak az Európa számos városában (Granada, Zaragoza, Málaga, Besancon, Belgrád, Nantes) már használatban lévő járművekkel. Idehaza Debrecenben is ilyen villamosok beszerzése mellett döntött a DKV, melyek nemrég álltak forgalomba a 2-es villamos vonalán. A spanyol villamosok a próbafutásokat ott kifogástalanul teljesítették és 2014. február végén átadták az első 13 járművet.

Forrás: BKK