Dübörög a magyar futóműgyártás

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.02.13. 12.00

Újabb bomba üzletet kötött az állami vállalat ezúttal két haszonjármű gyártóval.

Nem is olyan rég még arról számoltunk be, hogy egy aszfaltozógépeket gyártó német cég karosszériáinak gyártására nyert el megbízást a Rába. Akkor nem derült ki, hogy pontosan milyen értéket képvisel ez a megbízás. Most a győriek futóművek szállítására kötöttek szerződést két nyugat-európai prémium gyártóval. Hogy pontosan melyikkel, azt egyelőre nem tudni.

Az két gyártóval kötött megállapodás értelmében 2016-tól új típusú tengelytestek sorozatgyártását kezdheti meg a Rába futómű üzletága. A hosszú távú együttműködéseken alapuló megbízások hátterében a járművek hajtásláncát is érintő modellváltás áll. A továbbfejlesztett, súlyoptimalizált futómű-alkatrészeket közepes, illetve nehézkategóriás teherautó modellekbe építik be. A konstrukciós váltást a megrendelt tételek többségénél mérnöki szolgáltatásokkal támogatta a Rába szem előtt tartva a dizájnt és a költséghatékonyságot. A szállítások összértéke éves szinten pedig elérheti a 18 millió eurót.

A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az USA, az Európai Unió és a Független Államok Közössége. A vállalatcsoport éves értékesítése 2012-ben meghaladta a 42 milliárd forintot.

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.