Tisztogatás a kisteherautók piacán

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.01.15. 11.00

Több mint negyedével, kilométerenként 203 grammról legfeljebb 147 grammra csökkenti kötelező jelleggel a 3,5 tonna maximális össztömegű teherautók megengedett széndioxid-kibocsátását az Európai Parlament (EP) által kedden elfogadott jogszabály-tervezet 2020-tól.

A javaslat formális elfogadásához még a szakminisztereket tömörítő tanácsnak is rá kell bólintania a tervezetre, ám ez a parlament közleménye szerint már csak puszta formalitás, a tanács informálisan már elfogadta a jogszabályt.

“Nehéz tárgyalások vezettek a kompromisszumhoz. Örülök, hogy végig ellen tudtunk állni a határérték megváltoztatására irányuló nyomásnak. A kisteherautók élettartama hosszabb, mint a személygépkocsiké, ezért volt fontos ekkora időtávban gondolkodnunk” – fogalmazott a javaslat felelőse az EP-ben, a liberális német képviselő, Holger Krahmer. A szövegbe az Európai Parlament kezdeményezésére került bele az a kitétel, hogy az új szabály csak azoknak az autógyártóknak a kisteherautóira vonatkozik majd, amelyek évente ezernél több járművet állítanak elő.

A parlament közleményéből az is kiderül, hogy maga a szabály nem konkrétan a kisteherautókra vonatkozik. Azoknak az autógyártóknak, amelyek kisteherautót is gyártanak és forgalmaznak az EU-ban, a teljes modellpaletta átlagában kell teljesíteniük az előírást. Ezért azok a gyártók, amelyek az átlag fölötti széndioxid-kibocsátású teherautót hoznak majd forgalomba, egy környezetkímélőbb modell egyidejű bevezetésével lesznek kénytelenek a küszöbérték alá szorítani a kérdéses károsanyag-kibocsátást.

Emellett a parlament arra is biztosítékot kért és kapott a javaslat vitája során, hogy a javaslattételi joggal rendelkező Európai Bizottság kezdeményezze egy olyan rendszer bevezetését, amely a jelenleginél megbízhatóbbá teheti a károsanyag-kibocsátás mérését. Most ugyanis a képviselők szerint a környezetvédelmi vizsgálatok során az autógyártók számos kiskaput kihasználnak annak érdekében, hogy olyan fogyasztási és kibocsátási értékeket tüntethessenek fel járműveiken, amelyeket mindennapos vezetés során szinte lehetetlen elérni.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.