A Volvo trükkösen fékezi a teherautókat

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2014.01.08. 12.00

Egyszerűen nyújtó féknek is lehetne becézni azt a fejlesztést, melyet a Volvo ettől az évtől kezdve minden nyergesvontatójához biztosít.

A vonórudas pótkocsival összekapcsolt tehergépkocsik esetében a csúszós téli útviszonyok és a meredek lejtők még a legtapasztaltabb vezetők számára is izzasztó kihívást jelentenek. A teherautó a fagyos, csúszós úton könnyen elveszítheti stabilitását, rosszabb esetben elkezdhet pedig “bebicskázni”. Ilyenkor a szerelvény keresztirányban előrecsúszik, a vontató pedig ellentétes irányban lefordul az útról.

Még ha a vezetőnek sikerül is úrrá lennie a helyzeten, a szembejövőknek és a sofőrnek egyaránt kellemetlen lehet, ha a teherautó-szerelvény lejtőn lefelé menet hirtelen kitér a menetirányából. Statisztikák szerint az Európában évente bekövetkező 30 ezer súlyos közúti baleset mintegy 15 százalékában teherjármű is érintett. A hatékony fékek, a menetstabilizáló rendszerek és az ütközésre figyelmeztető rendszerek révén már eddig is a sofőrök segítségére voltak a kockázatos helyzetek elkerülésében.

A nyújtó fék egy karral aktiválható

A Volvo nemrég bemutatott fejlesztése, a Stretch Brake a teherautó elektronikus menetstabilizáló rendszerének (ESP) egy kiegészítő funkciója. Amíg az ESP nagyobb sebesség esetén a leghatékonyabb, addig a Stretch Brake csak 40 kilométer/órás sebesség alatt működik. Ugyanakkor mindkét rendszer hozzájárul a menetstabilitás javításához és a kormányzás megkönnyítéséhez. Működése egyszerűen leírható: amikor a szerelvény egy lejtőhöz közelít, a sofőr manuálisan aktiválja a rendszert. Ha a vezető lelép a gázpedálról, a pótkocsi fékjei automatikusan működésbe lépnek és pulzáló üzemmódban, szakaszosan fékezik a pótkocsit egészen addig, amíg a lejtő véget nem ér.

A Stretch Brake rendszer 2012-ben a Volvo FH fülke-alvázas, 2013-ban pedig a Volvo FM fülke-alvázas tehergépkocsikon mutatkozott be. Ettől az évtől kezdve a nyerges szerelvényeken is elérhető lesz.

Kommentek

  • papalaci

    Ugy 30 evvel ezelött az akkori Csehszloväkiäbol meghoztuk a ceghez az uj LIAZ billencseket, potkocsikkal együtt. Amikor a levegövel müködtetett kipufogofeket kapcsoltam (bubuztam), akkor a potkocsi hätso tengelyen levö fekek 1/4-es hatäsfokkal müködtek. Bizonyära ez a Volvo fejlesztes sokkal korszerübb, de nem ök talältäk fel a spanyolviaszt.Csak ugy eszembe jutott…

  • padloslaci

    A RÁBÁN is volt ilyen opció, meg volt sokáig külön vezérelhető pótkocsifék, de azt valami túltanult agyoniskolázott hatalomhoz jutott balfék betiltotta. Ma itthon külön pótkocsifékkel ellátott autót TILOS forgalomba helyezni! Ezt a jogalkotót elvinném egy körre valami igazi télies helyre, tuti nem csak vonalkódos lenne a gatyája!

  • sforisek

    Harminc plussz eve amikor meg manualisan kelett fek (legfek) holtjatekot alitani, mar akkor ugy alitottuk, hogy a leghatso tengelyen levo ket kerek lett a megengedheto legkisebb holtjatekra alitva, hatulrol a kovetkezo kicsit nagyobb, es igy tovabb a gepes (traktor) tengelyeig.
    Ezt meg inkabb lehet “Stretch Brake” nyujtott fekezes- nek nevezni, mert igy nem a potkocsi fek kezd el egyszerre fekezni a gepes elott hanem pl. tobb potkocsi eseten is, leghatul fekez legelsokent de az osszes tobbi fek is mukodik, masodpercek toredeke alatti kulombsegekel.
    Ez nem az en velemenyem . Ez igy van.

  • Jozscsi

    “Egyszerűen nyújtó féknek is lehetne becézni azt a fejlesztést, melyet a Volvo ettől az évtől kezdve minden nyergesvontatójához biztosít.”
    Még jó, hogy itt szó sincs nyergesről. Legalábbis a nálam megjelenő videókon forgózsámolyos pótkocsik vannak. Ami biztos, hogy a Volvo a nevéhez méltóan sokat fordít a biztonságra. Az is biztos, hogy voltak már különféle megoldások korábban, amik hasonló alapon működnek. Itt inkább a fedélzeti számítógép az, ami sokszorosan feljavította elődei funkcióját. Igazából akkor lenne teljesen tuti a dolog, ha minden automata lenne. Ha kicsit meggurul és átlépi a 40 km/h-t akkor kikapcsol? Mert azt írták, hogy 40 km/h-ig működik a rendszer. Jártam én is még anno egy 1632-es Mercivel és azon is volt a vesting mellett egy több fokozatú pótkocsifék. Lassan már annyira automatizált lesz minden, hogy elfelejtünk vezetni. Nem sofőrök, hanem programozók fognak a vezető ülésben ülni. A tempomat és az automata váltók elterjedése óta 10-ből 9 fiatal sofőr bal lába az ablakban van. És ez egy tény, mert aki közlekedik, az látja. Baseball sapka, napszemüveg, GPS, laptop és már indul is fuvarba. Az atlaszt már nem is ismerik. Talán nekik köszönhető, hogy ennyire fejlődik a technika és hogy 5 évente csaknem 100000-be van a GKI. Mert gyakrabban hallani, hogy egy kezdő csukott össze egy autót, mint egy öreg róka.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes úja autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.