2014 január elsejétől már kizárólag korszerűbb, nagyobb teljesítményű turbómotoros autóbuszok állhatnak forgalomba Budapesten. E célkitűzés teljesítése érdekében korábban a BKV nekilátott az Euro kategória besorolás nélküli motorok lecserélésének. A fővárosi közlekedési vállalat állományában végül 5 darab szívómotoros Ikarus maradt. A fajlagosan kisebb műszaki teljesítménnyel rendelkező, környezetvédelmi besorolás nélküli erőforrások üzemeltetése napjainkban elavultnak számít, ezért is vált időszerűvé azok leselejtezése.

A legidősebb Ikarus 280 típusú autóbuszt a BKV 1986-ban vásárolta, ez idő alatt közel másfél millió kilométert tett meg a forgalomban. A szívómotorral közlekedő autóbuszok búcsúztatása alkalmából holnap ezzel, a legidősebb szívómotoros Ikarus 280 típusú autóbusszal utazhatnak a nosztalgiázni vágyók.

A jármű délelőtt a 244-es járaton teljesít szolgálatot: az érdeklődők 10, 11 és 12 órakor szállhatnak fel rá az Örs vezér terén. A 276E viszonylaton pedig 14.30 órakor és 16 órakor indul a jármű, ugyancsak az Örs vezér teréről. A különjárat érvényes jeggyel vagy bérlettel vehető igénybe, és a vonal valamennyi megállóját érinti. Ezen a napon az érdeklődők számára fotózási lehetőséget biztosít a BKV az Örs vezér terén, az indulások előtt 15 perccel.

A szívómotoros Ikarusok sokáig Budapest utcaképének szerves részét képezték

A szívómotoroknál a dugattyúk felső holtponttól távolodó mozgása hatására a hengerben csökken a nyomás, nyit a szívószelep, és a légköri nyomású levegő áramlik az alacsonyabb nyomású térbe. A turbómotorok a kipufogógáz áramlásával meghajtott turbina segítségével a szívómotorokhoz képest a légkörinél nagyobb nyomással juttatnak több levegőt a hengerbe, ezáltal jelentősebb mennyiségű üzemanyag ég el. Ez pedig nemcsak kedvező hatást gyakorol a motor teljesítményére, de csökken a károsanyag-kibocsátás is.
A szívómotoros buszok búcsúztatásával nem tűnnek el a 260-as és 280-as Ikarusok a főváros útjairól, hiszen azok nagy részén vagy motorcserét hajtottak végre, vagy korábban már eleve turbómotorokkal vásárolta meg őket a közlekedési vállalat. A BKK és a BKV az új autóbuszok beszerzésére indított programok folytatása mellett, a nagy számú elöregedett járműre tekintettel, a jövőben is indít tendereket jó állapotú, alacsonypadlós, használt autóbuszok beszerzésére.