Hasonló járműről már hallottam, és képeken is láttam, de ilyet, mint amit a Colas cég svájci kirendeltsége készített, még soha. Ez a svájci bicskára emlékeztető jármű arra hivatott, hogy makulátlanul eltávolítsa az összes piszkot a nagyobb dombokat, hegyeket átszelő alagutakból. 
A forgalmas alagutak csak az első pár hónapban néznek ki úgy, ahogy megépítették őket, ezek után a szmog, penész és mindenféle szennyeződés bekoszolja a belső falakat. A kosz gyakran eltakarja a falra festett jelzéseket, információkat, így a közutakért felelős vállalatok kénytelenek időközönként tisztítani őket. 
Ezzel az MAN járműre épített multifunkciós szerkezettel elég egyszer végigmenni mindkét sávban, és máris csillog-villog minden. Két ember elegendő a feladat elvégzéséhez, egyikük a teherautót vezeti, másikuk pedig távirányítóval a nyakában irányítja a takarítókarokat. Ha minden igaz, akár sofőr nélkül is lehet irányítani a járművet, ilyenkor egy érzékelő figyeli, hogy a padka és a takarítógép között mindig megfelelő legyen a távolság. 
Több információt sajnos nem sikerült megtudnom a felépítményről, azt azonban megtaláltam, hogy Budapesten mivel tisztítják az I. kerületi Várhegy-alagút falait.

Forrás: MTI

Te láttad már a budapesti alagúttisztítót munka közben?

  • Nem is tudtam, hogy ilyenek léteznek51%
  • Még soha42%
  • Igen, már többször is5%
  • Egyszer-kétszer2%

Te láttad már a budapesti alagúttisztítót munka közben?