Lekapcsolták a kamionokat csapoló bandát

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.11.18. 09.00

A magyarországi autópályák mentén tevékenykedő, gázolajlopásokra szakosodott háromtagú bandát értek tetten. Szigetszentmiklóson árulták az üzemanyagot.

Tavasz óta több üzemanyaglopásról szóló bejelentést is kaptak magyar, szlovák, ukrán és román kamionsofőröktől az M3-as autópálya által érintett Heves megyei települések rendőrkapitányságai. A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, így nyár végén megyei hatáskörbe vonták az ügyet. Feltételezték, hogy azonos az elkövetői kör: éjszakánként a parkolókban álló kamionok, teherjárművek üzemanyagtartályát feltörve szivattyúzták át a gázolajat.
    
Rövidesen képbe került egy háromtagú budapesti társaság. A három férfi az eddigi adatok szerint évek óta járta éjszakánként a Budapesttől 100-150 kilométeres távolságra lévő autópálya-pihenőket, és több száz alkalommal loptak gázolajat. Egyikük személyautójával néhány száz méterrel a kiszemelt helyszín előtt megállt, és figyelte a gépjárműforgalmat.

Eközben a banda többi tagja speciálisan erre a célra átalakított kis tehergépkocsijával leparkolt a kiszemelt kamion mellett – amelynek sofőrje általában a fülkében aludt -, majd szivattyúk és csövek segítségével átfejtette a járműben elrejtve kialakított csaknem ezerliteres tartályba az üzemanyagot, alkalmanként 500-600 litert. A csendes szivattyú percenként 50 litert pumpált át, így alkalmanként alig negyedóra alatt, feltűnés nélkül végeztek a lopással.

A nyomozók november 14-én a hajnali órákban egy dunaújvárosi ipartelepen érték tetten a bandát. A vizsgálat során kiderült, hogy egy szigetszentmiklósi telephelyen tárolták a lopott üzemanyagot, amelyet magánszemélyeknek és kisebb árufuvarozó vállalkozásoknak értékesítették, literenként 300 forintért. A társaság telephelyén és a gyanúsítottak lakásaiban megtartott házkutatás során több, az üzemanyag tárolására használt tartályt, szivattyúkat, valamint – a bűncselekményekkel okozott kár megtérüléséért – a speciálisan átalakított tehergépjárművön túl két nagy értékű személygépkocsit is lefoglaltak a rendőrök.

Egyelőre 19 bűncselekménnyel gyanúsítják a Pest, Heves, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében garázdálkodó bandát. Az Egri Járásbíróság pénteken elrendelte a társaság két tagjának előzetes letartóztatását. Harmadik társuk – tekintettel arra, hogy részleges beismerő vallomást tett – házi őrizetbe került.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.