Új trolibusztendert ír ki a BKK

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2013.10.10. 14.00

Új tendert ír ki a BKK a trolibuszok beszerzésére, ugyanis a korábban meghirdetett pályázatot érvénytelenné nyilvánították. Budapest csúszva jut majd új trolikhoz.

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által júniusban kiírt, új trolibuszok beszerzésére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást hivatalosan is elmeszelték. A BKK a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben arra hivatkozik, hogy a végső körben kiválasztott két ajánlattevő olyan hibát vétett, melyek a hatályos szabályok szerint nem javíthatók.

A BKK tájékoztatása szerint a jelentkezők a felolvasólapon olyan formai hibákat ejtettek, amelyek hiánypótlására a közbeszerzési törvény nem ad lehetőséget, ezért válik szükségessé a tender újbóli meghirdetése. Mint ismeretes, a BKK 24 darab trolibuszra, illetve a jövőben opcionálisan lehívható 84 darab járműre, azaz összesen 108 darab trolibuszra írt ki közbeszerzési eljárást. Arról azonban, hogy kik voltak a végső körbe jutott pályázók, a BKK még nem adott tájékoztatást.

Az új járműflotta első tagjai várhatóan 2014 végén érkezhetnek meg Budapestre, míg az utolsó járművek 2015 első negyedévében állhatnak forgalomba, a BKV fogja üzemeltetni őket. A 14 szóló és 10 csuklós alacsonypadlós, klimatizált trolibusz a BKV troliflottájának legöregebb, 20 évnél idősebb járműveit váltja majd le. A közbeszerzési felhívást október végéig újra kiírják, az eredményhirdetésre várhatóan jövő év elején kerül sor.

Kommentek

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósokat pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.