Tíz megállóban már látni, mikor jön a busz

Elindult a Futár

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.10.07. 12.00

Tíz csomópontban elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ a Futár utcai kijelzőinek tesztelését.

Tíz csomópontban elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ a Futár kijelzőinek tesztelését. A kijelzőkön már olvasható, mikor indul a következő járat az adott megállóból. Egyebek mellett a Kolosy téren, a Lehel téren, az Újbuda-központ megállóban, illetve az Erzsébet körút megállóban indították el a tesztüzemet. A tapasztalatok alapján a következő hetekben fokozatosan bekapcsolják a többi kijelzőt is, és várják az utasok észrevételeit.     


A BKK az elmúlt hónapokban összesen 263 darab kijelzőt helyezett el a főbb csomópontokban és megállókban, amelyek nem csak a következő járatról és annak indulásáról, de forgalmi zavarokról is tájékoztatást adnak. A várható érkezési időt a rendszer újraszámolja, ha az adott jármű bármilyen forgalmi akadály miatt késik a menetrendhez képest. Ezen kívül a várható forgalmi változásokról és a forgalmi zavarokról futó szöveges és hangos tájékoztatást is adnak majd a berendezések.

A Futár összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV négymilliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból. Az alvállalkozó Synergon novemberre készül el a teljes rendszerrel, a közeljövőben egy mindenki által letölthető mobiltelefonos alkalmazás kiadásával fejlesztik tovább.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.