Rezsicsökkentés a buszokon és vonatokon?

A kormány csökkentené az áfát

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.10.04. 10.00

Csökkentené a vonat- és távolsági buszjegyek árát a kormány. A részletek még kidolgozatlanok.

A Népszabadság szerint vonaton és autóbuszon “düböröghet tovább a rezsicsökkentés”: a választásokra készülő kormány a jegyárak áfatartalmának mérséklésével kedvezne a választóknak. A lap úgy számol, hogy az ötlet megvalósítása több tízmilliárd forint költségvetési bevételkieséssel járhat. A jövő évi költségvetésben ezzel a tétellel a Népszabadság szerint nem számoltak, megoldást az jelenthet, hogy a számlát végül a közösségi közlekedési szolgáltatóknak kell majd “kigazdálkodniuk”, abban bízva, hogy az alacsonyabb jegyárak miatt nő az utasszám.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a választási hajrában mekkora elvonás léphet az aktuálisan 27 százalékos forgalmi adó helyébe. A kalapban a 18 százalékos kulcs éppen úgy benne lehet, mint az ötszázalékos, vagy az, hogy végül minden marad a régiben, és az utasok terheit nem csökkentik. Ha a döntéshozók a visszafogott kilenc százalékpontos csökkentést választanák, a MÁV-Start Zrt. bruttó mintegy 47 milliárd forintos személyszállítási árbevétele hozzávetőleg 44 milliárd forintra olvadna.

A vaskosabb, 22 százalékpontos vágás nyomán a vasút pénztárai kevesebb mint 39 milliárd forintot szednének be évente. A helyi és helyközi autóbuszokat közlekedtető Volán társaságok együttesen bruttó 98 milliárd forintos jegy- és bérletár-bevétele pedig a 18 százalékos áfa mellett 91 milliárd, az ötszázalékos kulcs alkalmazásakor kevesebb mint 81 milliárd forintra zsugorodna.

(Forrás: Népszabadság)

Kommentek

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.