Midibuszokat vásárol a BKK

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2013.09.26. 12.15

Egyelőre a budai Várban közlekedő buszokat cseréli le a BKK. A beszerzéshez uniós forrás is igénybe vesznek.

A Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az I. kerületi Önkormányzattal együttműködésben nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a fővárosi midibuszpark megújítására. Az autóbusz-flotta megújítása Tarlós István főpolgármester kiemelt célkitűzése, amelynek érdekében folyamatos és hathatós intézkedéseket vár a BKK-tól.

A tegnap kiírt közbeszerzési eljárás során 16 darab alacsonypadlós, környezetkímélő, korszerű midibusszal bővülhet a jelenlegi járműállomány. A járműveket EEV vagy Euro 6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotorral kell felszerelni, de a hibrid hajtást is elfogadják. Az új buszok sikeres közbeszerzés esetén körülbelül egy éven belül jelennének meg a budai Várban. A 2,2 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló fejlesztés a kormány által már jóváhagyott I. kerületi Önkormányzat budavári átfogó rekonstrukciós projektjéhez kapcsolódóan valósulhat meg.

Az együttműködés alapját az adja, hogy az önkormányzat érvényes támogatási szerződéssel rendelkezik a budai Vár közlekedésének fejlesztésére vonatkozóan, és ez lehet az első sikeres kísérlet uniós forrásból autóbuszok beszerzésére, köszönhetően a budai Vár közlekedési megújítására vonatkozó átfogó programjának. A BKK tájékoztatása szerint a várban közlekedő buszok cseréjével párhuzamosan, az új autóbusz-üzemeltetési modell keretében versenyeztetési eljárás folyik más útvonalakon közlekedő midik beszerzésére is.

Forrás: BKK

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.