A tatárok gázzal készülnek a focivébére

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2013.09.05. 12.00

Az oroszországi rendezésű focivébé egyik házigazdája, a Tatár Köztársaság sűrített földgázzal hajtott teherautók és buszok forgalomba állítását tervezi.

Kazán, a Tatár Köztársaság fővárosa úgy döntött, hogy sűrített földgázzal hajtott járművekre cseréli az utakon közlekedő buszokat, teherautókat és köztisztasági járműveket. A megoldás egyrészt tisztábbá teheti Oroszország egyik legrégebbi városának levegőjét, másrészt gazdaságosabb üzemeltetési költségeket eredményezhet a közfeladatot ellátó cégek számára. 

Oroszország gőzerővel készül ugyanis a 2018-as labdarúgó világbajnokságra, házigazdaként még sok tennivalója van a tömegközlekedés, a stadionok, valamint az infrastruktúra fejlesztése terén. Az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatár Köztársaságban ehhez kapcsolódóan mutatták be a rangos futballesemény egyik színhelyének új haszonárműveit, melyeket már a vb-re hangolva vásárolnak.  

A tatárok első körben három CNG-üzemű járművet állítottak ki, melyekből hamarosan több tucat tűnhet fel Kazán útjain. A kéttengelyes CMZL-9G típusú, Kamaz-alvázra épített kukásautót a városi önkormányzat használja majd a jövőben a kommunális hulladék begyűjtésére. A szemészállító kilenc köbméter hulladékot tud elszállítani egyszerre és egy feltöltéssel 300 kilométer megtételére képes.

A tervek szerint a tatárok ilyen, azonban már CNG-vel hajtott Kamazokat állítanak forgalomba a jövőben

A városi tömegközlekedési feladatok ellátását a NEFAZ gyártmányú 5299-30-31 típusú CNG autóbusszal képzelik el a jövőben, amellyel manapság a tatárföldi köztársaság nagyobb városaiban is lehet találkozni. A bemutatott járművek sorát egy ED-405AG típusú közúttisztító jármű zárta, melyet télen akár hókotróként is be lehet vetni.

A sűrített földgázzal hajtott járművek üzembe helyezését az orosz vezetés is támogatja, az ennek érdekében kidolgozott program megvalósításába a Gazpromot is bevonták. Az orosz kormány tervei szerint 2030-ra a tömegközlekedési járművek felét, illetve az önkormányzati tulajdonban lévő haszonjárművek harmadát, valamint az építőiparban használt teherautók közel harmadát CNG-üzeműre kell cserélni. A tatárok első körben 262 sűrített földgázzal üzemelő autóbuszt vásárolnak összesen 932,6 millió rubel értékben, melyből 665 millió rubelt az orosz állam biztosított az erre a célra létrehozott pénzügyi alapból.

Kazán több száz CNG-buszt vásárol

Az új járművek üzemeltetési költsége feleannyi, mint a hagyományos üzemű haszonjárműveké. Számítások szerint a sűrített földgázzal hajtott teherautók és buszok forgalomba állításával 2,7 millió köbméterre nőhet a gázfelhasználás, míg az egyéb fosszilis tüzelőanyagokból 2,6 millió literrel kevesebb fogy majd 2024-re. Nem elhanyagolandó tény ugyanakkor, hogy a járművek károsanyag-kibocsátása 19 tonnával csökkenhet a következő évtized közepére.

Kommentek

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.