A minisztérium a forgalom gyorsforgalmi és főutakra terelésének további lehetőségeit vizsgálja meg, de nem tervezi a díjköteles szakaszok körének jelentős kiterjesztését – írta szerdai számában a Napi Gazdaság. A lap szerint a fuvarozók sok esetben a kisebb utakra menekülnek a magas költségek elől, bár ezt a KRESZ – az e-útdíj bevezetésével egyidejűleg hatályba lépett – módosítása szigorú keretek közé szorítja.

Július elsejétől fő szabály szerint a nehéz-tehergépkocsik lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Kivételt elsősorban azok az esetek jelentenek, amikor a jármű áruszállítás, az áru fel- vagy lerakásának céljából, üzembentartója telephelyének vagy különleges felépítményű jármű esetén a felépítményével való munkavégzés helyszínének megközelítése érdekében használja a mellékutat.

A korábban is zajló forgalmi adatgyűjtés és elemzés az e-útdíj bevezetését követően az új rendszer hatásainak vizsgálatára is kiterjed a minisztérium szerint, azokon a területeken pedig, ahol nagyobb arányú átterelődés mutatható ki, az adatok és tendenciák ismeretében célzott ellenőrzésekre lehet számítani. Az egyes szakaszokon jelentkező kedvezőtlen hatások a monitoring­rendszer jelzései alapján akár műszaki eszközökkel is kezelhetők és mérsékelhetők a minisztérium szerint.