Ülésével együtt repült ki a csecsemő az autóból

Tűzoltókocsival ütköztek

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.08.10. 07.00

Egy Tennessee-állambeli asszony nem adta meg az elsőbbséget egy megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautónak. Gyermeke be volt ugyan kötve, de rosszul: ülésestül repült át a hátsó szélvédőn

Csütörtök reggel kilenc óra környékén, egy többsávos kereszteződésben hajtott az üvöltő szirénával közeledő tűzoltóautó elé Kamilah Robinson. 
Az ütközést nem lehetett elkerülni: a nő fehér szedánjának bal oldala szinte teljesen megsemmisült, az autó többször megpördült függőleges tengelye körül. 
A nő egyéves gyermeke gyermekülésben utazott a hátsó ülésen. Úgy tűnik azonban, hogy a biztonsági eszköz nem volt rendesen rögzítve, mert a gyermek ülésével együtt átrepült a hátsó szélvédőn. 
Egy szemtanú szerint megvághatta őt az üveg, mert vérző sérülései voltak. Az ütközésben két tűzoltó is megsérült. 
Őket estére hazaengedték, a nőt és gyermekét azonban kritikus, de stabil állapotban továbbra is kórházban tartották A nyomozás lezárásáig a tűzoltóság nem nyilatkozik az ügyben.

Kommentek

  • kocogok

    Hülye, kivagyi barmok ott is vannak…

  • husky

    Remélem megússza az esetet a kiciske és meggyógyul hamar. De a képeken az ülés bent volt a kocsiban!Akkor most kirepült vagy nem?? Azért az a 3 tengelyes 20-24 tonnás tűzoltó marha nagyot rombol, mondjuk 70-80 km/óránál. Sajnos mindíg vannnak extrém esetek az életben, amikor a “bevizsgált labortesztek” bizony csődöt mondanak és mindenki értetlenül csodálkozik.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Gigaüzlet lehet a PSA-nak az Opel megszerzése

Mintegy kétmilliárd euró (615 milliárd forint) megtakarítást hozhat a PSA konszernnek az Opel felvásárlása.

Pályán az első 2017-es Forma-1-es – videó

A Forma-1-es csapatok közül elsőként a Sauber küldte a pályára új autóját Barcelonában. Videó a C36-os bemutatkozásáról.

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.